Nem volt net, ezért garázdálkodott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Marcali Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki az internet leállása miatt rúgta hasba a polgármestert.


Az egyik Marcali közeli faluban a helyi gazdálkodó vádlott a polgármesteri hivatalban a falugazdász ügyfélfogadásán jelent meg. Az elektronikus ügyintézés közben azonban megszakadt az internet kapcsolat, mert – az ügyintézésről nem tudó – polgármester az épületben folyó munkálatok miatt a vezetéket kihúzta. A vádlott emiatt a polgármestert a folyosón hangosan szidalmazta, majd pedig hasba rúgta és arcon köpte. Az internet helyreállítása után a dühös gazda befejezte az ügyintézést, de az udvaron ismét meg akarta támadni a polgármestert; szándékától csak akkor állt el, amikor a sértett közölte, hogy értesíti a rendőrséget.

Az ügyészség az 58 éves férfival szemben a Btk. alapján pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

(ugyeszseg.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 13.

A kiváló jogi szolgáltatás alap – ehhez kell további értéket hozzáadni

A világon mindenhol, így Magyarországon is versenyhátrányba kerülhetnek (és valószínűleg kerülnek is) azok a munkavállalók, akik nem akarják vagy nem képesek használni a mesterséges intelligenciát – erre hívja fel a figyelmet a Magyar Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmány.

2024. június 13.

Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága Karsai Dániel beadványát

Június 13-án, csütörtökön hozott ítéletet az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS-ben szenvedő alkotmányjogász ügyéről. Karsai amiatt indított keresetet, mert szerinte sérülnek az egyéni jogai Magyarországon, amiért nem rendelkezhet saját életvégi döntéséről.