OBH: a borsodnádasdi emberölési ügy ítélete nem jogerős


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A borsodnádasdi emberölés ügyében született elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügy a Debreceni Ítélőtábla előtt folytatódik – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Miskolci Törvényszék által kihirdetett döntéssel kapcsolatban pénteken.

A Miskolci Törvényszék kedden döntött úgy, hogy nem szándékos, hanem gondatlan emberölést követett el az a fiatal férfi, aki még 2017 szeptemberében Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt. A bíróság nem jogerős ítéletével négy év szabadságvesztésre ítélte a büntetlen előéletű, 24 éves vádlottat.

Az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett szándékos emberölés miatt emelt vádat. A törvényszék álláspontja szerint azonban nem volt bizonyítható, hogy a férfi meg akarta ölni a nőt, a felelőssége abban állapítható meg, hogy amikor az aknába dobta a testét, nem győződött meg arról, hogy él-e még a lány, így gondatlanságból okozta a halálát.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész azonban a gondatlan emberölés minősítésének megváltoztatása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett.

Az OBH pénteki közleményében azt írta: „a másodfokú eljárás során az elsőfokú ítélet teljeskörű felülbírálatára nyílik eljárásjogi lehetőség, ideértve a cselekmény jogi minősítését és a kiszabott joghátrányt is”.

Péntek reggel Budai Gyula fideszes képviselő pártja közösségi oldalán videofelvételen bírálta a borsodnádasdi emberölés ügyében született ítéletet. „Ez a megdöbbentő történet rávilágít arra, hogy mivel jár, ha külföldről pénzelt, álcivil szervezetek érzékenyítik a bírókat” – mondta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az EU rendeletet fogadott el a vegyi anyagok osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról

Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa aktualizálta a vegyi anyagokra vonatkozó rendeletet, amely pontosítja az osztályozásra, címkézésre és csomagolásra vonatkozó szabályokat és hozzáigazítja azokat a kereskedelem különböző formáihoz, például az online értékesítéshez, vagy az ömlesztett árusításhoz az újratöltő állomásokon – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.

2024. október 14.

Megújul az ÁHK-mutató – könnyebb lesz a mobiltarifák összehasonlítása

Az NMHH 2015. január óta publikálja minden hónap elején a legjelentősebb hazai szolgáltatók kínálatában aktuálisan elérhető lakossági mobil- és vezetékestelefon-díjcsomagok átlagos havi költségeit, azaz az ÁHK-értékeket. Az nmhh.hu/ahk címen elérhető oldal segít eligazodni a sokféle – a különböző tarifák mellett egyre változatosabb szolgáltatásokat nyújtó – telefondíjcsomag között, és azzal, hogy megkönnyíti a választást, növeli a fogyasztói tudatosságot is a telefonszolgáltatások piacán.