Októberben terítéken a munkajogi változások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2013. október 15-17. között rendezik meg a X. Jubileumi Magyar Munkajogi Konferenciát Visegrádon, ahol a hazai munkajogi, munkaügyi és HR szakemberek évente találkoznak. A szervező CompLex Kiadó Rodin Felnőttképzési Üzletága ebben az évben is különös gonddal válogatta össze a témákat és a szakértő előadókat. A három nap során nagy hangsúlyt fektetnek azokra a jogalkalmazási kérdésekre, amelyek a gyakorló szakemberek számára feszítő gondokat jelentenek a mindennapok küzdelmeiben.

 


A konferenciát Prof. Dr. Kiss György előadása nyitja a munkáltatói hatalom témakörével. Ezt követően dr. Lőrincz György folytatja a plenáris előadások sorát az elmúlt egy év tapasztalatait vizsgálva.  Az előadás mintegy 50 konkrét, a gyakorlatban felmerült értelmezési problémára tér majd ki. Elsősorban a munkaviszony megszüntetésével, a felmondási tilalmakkal, a munkaidővel és a munkabérrel kapcsolatos rendelkezések tartalmát törekszik az előadó tisztázni.

A délután a hagyományoknak megfelelően szekcióülésekkel folytatódik, melynek során három szeminárium közül választhatnak a résztvevők. Dr. Kardkovács Kolos moderálásával a munkáltatói valamint a munkavállalói jogokról és kötelezettségekről beszélgetnek ügyvédként praktizáló előadók. A második, kifejezetten gyakorlati szekcióban dr. Pál Lajos vezetésével, a MÁV és a MÁV Start Zrt. szakembereivel együtt készíthetnek munkaidő beosztási modelleket a résztvevők. És végül, de nem utolsó sorban az atipikus foglalkoztatás és a munkaerő-kölcsönzés iránt érdeklődők hallgathatnak meg aktuális információkat a munkaerő-kölcsönzés során fellépő krízishelyzetekről, díjazási kérdésekről.

A nap zárásaként a vendégek játékos formában, oldott környezetben is tesztelhetik tudásukat a Munkajogi Most Mutasd Meg vetélkedőben. A jó hangulatot, az eszünket és rekeszizmainkat egyaránt próbára tévő feladatokat ebben az évben is Litkai Gergő garantálja. Az este hátra levő részében a zenéért a főszerep, a kitartó résztvevőket az évek óta töretlen sikernek örvendő karaokee és a táncparkett várja.

Mindegyik konferencia fantasztikus volt, de ez mindent felülmúlt!”
– Tarnai Dezső, TM menedzser, Knorr-Bremse Hungary

A második nap ki-ki ízlése szerint jógával, úszóversennyel hangolódhat rá a szakmai program folytatására.

A programot szekcióülések indítják, melynek során dr. Pethő Róbert moderálásával munkaügyi bírák mutatják be a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos korlátozásokat és tilalmakat, különös tekintettel a várandós munkavállalókra, a munkavállalói képviselők munkajogi védelmére vonatkozó, valamint az indoklással kapcsolatos szabályokra. Kiemelten terítékre kerülnek a kárfelelősség megváltozott szabályai is fókuszálva az előreláthatósági szabályra, munkavédelemre, működési és ellenőrzési körre. Mindemellett a távolléti díj iránt érdeklődőket dr. Pál Lajos és előadója gyakorlati példákon keresztül vezeti be a számítás rejtelmeibe.

„Minden alkalommal szakmailag átgondolt és az év munkajogi aktualitásaihoz, kihívásaihoz igazodó tartalommal készültök. Örülünk, hogy részesei lehettünk mindezeknek!”
– Egry Henrietta, humánpolitikai szakértő, MÁV-START Zrt.

A csütörtöki nap plenáris előadásai során szó lesz az új Munka törvénykönyvében szereplő eltérő szabályozási lehetőségekről és természetesen idén is sor kerül a konferencia hagyományosan legnagyobb érdeklődéssel övezett programjára, a Pódiumvitára is, ahol Dr. Berke Gyula moderálásával a meghívott szakértők és a résztvevők együtt vitathatnak meg számos jogesetet és munkaügyi bírósági ítéletet.

Az este során a szervezők igyekeznek méltó módon megünnepelni a Magyar Munkajogi Konferencia tízedik, jubileumi születésnapját. Tűzijáték, sztárfellépők és kaszinó garantálja majd a jó hangulatot és a tartalmas szakmai program utáni kikapcsolódást.

„Ez a konferencia az a rendezvény, amelyen az elmúlt években mind szakmailag, tudásban, mind kapcsolatok kiépítése tekintetében a legtöbbet fejlődhettem, és jelentősen hozzájárult az ez idő alatt elért személyes sikereimhez.”
– Simon Balázs, jogi és kommunikációs igazgató, Humánia HRS Group Zrt.

A konferencia záró napja a fájó búcsú mellett ezúttal is tartogat még színvonalas szakmai programokat, melynek során foglalkoznak a minden szakember számára kihívást jelentő HR és munkaügyi audittal, valamint szó esik az életkor jelentőségéről is a munkajogi szabályozásban.

„Ez az a hely, ahol egy-egy jogszabállyal, jogesettel, vagy egy kérdéssel rövid idő alatt több szakember is elérhető.”
– Jónás Anikó, Senior Director & General Manager, Kelly Services

2013-ban, a X. Jubileumi Magyar Munkajogi Konferencián is elmondható, hogy a megszokott magas színvonalú szakmai program, elismert előadók és persze az elmaradhatatlan szabadidős aktivitások várják a résztvevőket – a konferencia értékét és töretlen népszerűségét mutatja, hogy programnak helyszínt adó Thermal Hotel szinte betelt, de azoknak sem aggódni, akik eddig még nem adták le jelentkezésüket, mert a közeli Royal Hotelben is foglalható szállás.

Részletes programért kattintson ide


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.