Orbán: marad a kedvezményes lakásáfa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány további két évvel meghosszabbította a lakásépítések öt százalékra csökkentett áfáját – jelentette be a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor elmondta: a lakásépítések áfájának átmeneti, 25-ről 5 százalékra csökkentése az év végén kifutott volna. Azt látták, hogy sok ember „felgyorsította a lakásépítési szándékait”, kapkodni kezdett, hogy beleférjen a mostani szűk határidőbe. Erre nincs szükség, nem kell kapkodni, mert a kormány létrehozta a gazdasági növekedést megvédeni hivatott kabinetet, amelynek javaslatára biztosítani fogják a következő két évben is az egyébként lassuló lakásépítési piac megtámogatását az ötszázalékos áfával – emelte ki a kormányfő.

A miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában arról is beszélt, hogy az aszály ellenére Magyarország élelmiszer-ellátása nincs veszélyben. Elmondta azt is, hogy a jövőben is minden magyar család megkapja a rezsicsökkentett árú áramot és földgázt, de csak az átlagfogyasztás erejéig.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.