Elhunyt Karsai Dániel
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Perújítási nyomozást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla az Aranykéz utcai, illetve a Fenyő János médiavállalkozó megölésével kapcsolatban hozott bírósági ítélettel kapcsolatban. Erről a bíróság adott ki közleményt.
A Fővárosi Ítélőtábla május 19-én hozott jogerős ítéletében a két évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohácot mint elsőrendű vádlottat életfogytiglani, Portik Tamás harmadrendű vádlottat 13 éves szabadságvesztésre ítélte.
Az ítélőtábla keddi közleménye szerint „P.T.” védője perújítási indítványt terjesztett elő, amelyben arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet kihirdetését követően jutott tudomására, hogy „J.R.” a Szegedi Fegyház és Börtönben elmondta „M.R.” elítéltnek, hogy az Aranykéz utcai merénylet felbujtója – megnevezve a valódi elkövetőt – nem „P.T.” volt. Ez a körülmény a védő szerint alkalmas a tényállás megváltoztatására és „P.T.” felmentésére – olvasható a közleményben.
[htmlbox Változásfigyeltetés]
Bár a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a perújítás elutasítását javasolta, a Fővárosi Ítélőtábla még októberben perújítási nyomozást rendelt el és annak időtartamát 60 napban szabta meg.
Az ügyészség azért javasolta az indítvány elutasítását, mivel álláspontja szerint az eljáró bíróságok igazolva látták a rendelkezésre álló iratok alapján, hogy a merényletet „J.R.” követte el és az eljárás során értékelt egyéb adatok pedig „P.T.” közvetlen felbujtói minőségét támasztották alá.
A táblabíróság indoklása szerint ugyanakkor az olyan perújítási indítványt, amelyben új bizonyítékot jelölnek meg, nem lehet elutasítani az új bizonyíték tartalmának ismerete nélkül.
(MTI)
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!