Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság friss határozatában kiemelte: hamis vád esetén a bíróságoknak a törvényi tényállást és a konkrét ügy összes körülményét mindig egyedileg kell megvizsgálni ahhoz, hogy az Alaptörvénynek megfelelő döntés szülessen a pótmagánvádlóként történő fellépésről.
Az alkotmánybírósági eljárás indítványozója ellen egy korábban tett feljelentés alapján folytattak nyomozást a hatóságok. Ebben az eljárásban az indítványozót gyanúsítottként nyilvántartásra vették és kihallgatták. Utóbb azonban az eljáró hatóság a nyomozást – bűncselekmény hiányában- megszüntette. Ezt követően az indítványozó feljelentést tett az őt korábban feljelentő személy ellen hamis vád miatt. A feljelentés alapján nyomozás indult, amelyet azonban az eljáró hatóság szintén megszüntetett, az indítványozónak a megszüntető határozat elleni panaszát pedig elutasította. Tájékoztatta ugyanakkor a hatóság az indítványozót, hogy hatvan napon belül pótmagánvádlóként léphet fel. Az indítványozó élni kívánt ezzel a lehetőséggel, pótmagánvádlóként vádindítványt nyújtott be, azonban a bíróságok sem első-, sem másodfokon nem folytattak érdemi eljárást. A bíróságok álláspontja szerint az indítványozó a hamis vád vonatkozásában nem minősült sértettnek, mert a bűncselekmény által okozott sérelem az esetében csupán áttételes volt. Az indítványozó a bíróságok e végzései ellen fordult az Alkotmánybírósághoz.
Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozottnak ítélte. Megállapította, hogy a pótmagánvádlóként történő fellépés lehetőségét – és ezáltal a bírósághoz fordulás jogát – a jogalkotó mind a korábban, mind a jelenleg hatályos büntetőeljárási szabályozásban csak a sértett számára és csak meghatározott feltételek teljesülése esetére tette lehetővé. A sértetti minőség vizsgálata az egyedi ügyekben eljáró bíróságok feladata.
Az Alkotmánybíróság szerint az eljáró bíróságok nem hagyhatták volna figyelmen kívül azt, hogy az indítványozó a büntetőeljárás lefolytatását a hamis vád minősített esete alapján kezdeményezte. A sérelem közvetlensége ebben az esetben ugyanis más megítélést kíván, mint a – bírósági gyakorlatban kidolgozott és részletesen elemzett – alapesetben. A hamis vád ezen minősített esetében a hamisan megvádolt személyt meggyanúsították, ami azt jelenti, hogy a hatóság közölte vele az alapos gyanút, adatait nyilvántartásba vette, és gyanúsítottként kihallgatta. A hamis vád által okozott sérelem az indítványozó esetében közvetlennek minősült, ami a sértetti minőségét megalapozta.
A bíróságok ugyanakkor a konkrét esetben ezeket a tényeket nem értékelték kellő körültekintéssel, így döntéseik alaptalanul korlátozták az indítványozót abban, hogy a hamis vád minősített esete miatt pótmagánvádlóként lépjen fel. Az Alkotmánybíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a bíróságok határozatai korlátozták az indítványozót a bírósághoz fordulás jogának a gyakorlásában, ami az indítványozó tisztességes bírósági eljáráshoz való jogának a sérelmét eredményezte.
A határozat teljes szövege elérhető az Alkotmánybíróság honlapján. A határozathoz dr. Balsai István, dr. Juhász Imre, dr. Pokol Béla és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményt csatoltak.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!