Próbára bocsátották a migránsokat rugdosó operatőrnőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és három évre próbára bocsátotta a Szegedi Törvényszék azt az operatőrnőt, aki 2015 szeptemberében Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat rúgott meg.


A vádlott szerkesztő munkatársával az N1 TV megbízásából a migrációs válságról készített anyagot 2015. szeptember 8-án Röszkén, a Dugonyi úti gyűjtőpontnál. Ekkor az út és a kukoricás között mintegy 1300 migráns tartózkodott, kora délután azonban négyszázan kitörtek a várakozásra kijelölt területről.

A vádlott közvetlenül a rendőrsorfal mögött állva dolgozott, amikor egy migráns lendületében nekifutott. Az operatőrnő azonban továbbra is a helyén maradt, és forgatott. Ezt követően a vádlott a következő fiatal férfit talppal lábszáron rúgta, majd egy szintén futó kislányt is térdmagasságban megrúgott.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Ezután egy gyermekével kezében elszaladni próbáló férfit egy rendőr próbált visszatartani. Amikor kiszabadult, a vádlott a férfi felé emelte lábát, és erőszakkal igyekezett megállítani. A vádlott így ezzel a tettével is kirívóan közösségellenes magatartást követett el – állapította meg az elsőfokú ítélettől eltérően a törvényszék.

A televíziótól még az eset napján elbocsátott operatőr az eljárás során arra hivatkozott, hogy csak a rendőri intézkedés alól magukat kivonni akaró embereket próbálta távol tartani magától.

A másodfokú tárgyaláson Ivány Borbála ügyvéd egyéb érdekelt képviselőjeként az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését javasolta. A Helsinki Bizottság munkatársa szerint a nyomozóhatóság és a bíróság nem vizsgálta a cselekmény mögötti szándékot. Álláspontja szerint felmerül annak lehetősége, hogy a vádlott előítéletes motiváció miatt követte el a bűncselekményt, így az közösség elleni erőszak bűntettének, illetve annak kísérletének minősül.

Szabó András tanácsvezető bíró ezzel kapcsolatban kifejtette, a bíróság kötve van a vádirathoz – ebben nem szerepelt, hogy a nőt erőszakos magatartás során motiválta volna a sértettek származása, migráns volta. Hozzátette: emellett a bizonyítékok értékelése is a vádirati tényállást támasztotta alá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.