Putyin kiberbűnözői a Nyugat kritikus infrastruktáráit is célba vették


A brit kiberbiztonsági központ figyelmeztetést adott ki, hogy az orosz vezetéshez kötődő kiberbűnözői csoportok az ukrajnai után immár a nyugati országok kritikus infrastruktúráját is megtámadhatják.

A figyelmeztetés a Kreml és a Nyugat közötti legújabb eszkaláció, több mint egy évvel azután, hogy Moszkva megszállta Ukrajnát – írja a Politico. Eddig ilyen kibertámadások elsősorban az ukrán infrastruktúrát érték, bár nyugati tisztviselők többször figyelmeztettek arra, hogy a hasonló támadások azon kívülre is kiterjedhetnek.

„Ezek az államhoz kötődő csoportok gyakran szimpatizálnak Oroszország inváziójával, és inkább ideológiai, mint pénzügyi motivációjuk van. Bár igazodhatnak Oroszország vélt érdekeihez, gyakran nem állnak hivatalos állami ellenőrzés alatt, így tevékenységük kevésbé korlátozott, célpontjaik pedig szélesebb körűek, mint a hagyományos kiberbűnözés szereplőinek. Ez kevésbé teszi őket kiszámíthatóvá” – állapítja meg róluk a brit hivatal.

Mint írják, e csoportok kibertevékenysége gyakran túlterheléses (DDoS-) támadásokból, weboldalak meghamisításából és hamis információk terjesztéséből áll, mások azonban deklarálták, hogy a nyugati kritikus nemzeti infrastruktúrákban próbálnak jelentősebb zavaró és romboló hatást elérni. A brit hatóság ezért arra számít, hogy ezek a csoportok keresni fogják az ilyen hatások elérését, különösen, ha ezek a rendszerek nem eléggé védettek.

Eddig ezek a támadások elsősorban a kormányzati szervek és vállalatok weboldalai ellen irányultak. Oliver Dowden brit államtitkár azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a politikai indíttatású csoportok olyan célpontokra is kiterjesztik tevékenységüket, mint az energetikai és távközlési infrastruktúra. Hozzátette, London egyelőre nem azonosított bizonyítékot arra, hogy ilyen támadások történtek volna.

(hu.euronews.com)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a tüntetésen rendőrre támadó férfit

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást az ellen a férfival szemben, aki a május 19-i tüntetésen ököllel megütötte az egyik intézkedő rendőrt. A férfi felfüggesztett szabadságvesztést kapott – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

2023. június 1.

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék tavaly

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) tavaly: 16 százalékkal csökkent a folyamatban lévő ügyek száma és 55 százalékkal a két éven túli ügyeké, miközben javult az ítélkezés megalapozottsága – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének vezetője csütörtökön Budapesten.