Quaestor: vádkiterjesztés Budapesten, ügyegyesítés Soltvadkerten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Quaestor-ügyben a Fővárosi Főügyészség kiterjesztette a vádat egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztási cselekményre, a soltvadkerti ügyrészben emellett megtörtént a korábbi ügyészi indítvány szerinti ügyegyesítés – közölte a fővárosi főügyész kedden.

Ibolya Tibor emlékeztetett: a Fővárosi Törvényszékre benyújtott vádirat lényege szerint T. Csaba és társai 2007-től 2015-ig egy olyan bűnszervezetet működtettek, amely a mintegy 47 társaságból álló Quaestor cégcsoport befektetőinek a valóságban nem létező értékpapírokat is értékesített. A vád része egy 9,2 milliárd forintos sikkasztás is.

A főügyészség által 2019 januárjában a Kecskeméti Törvényszékre benyújtott vádirat lényege szerint T. Csaba 2004-től kezdve a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet egyes vezetőivel összejátszva oly módon segítette a Takarékszövetkezet vagyonának hűtlen kezelését, hogy a pénzkiáramlást fiktív értékpapírügyletekkel leplezte – ismertette. A két eljárás összefüggései alapján a Fővárosi Főügyészség a napokban vádkiterjesztést nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre.

[box title=”Kommentár a büntetőeljárási törvényhez” style=”soft” box_color=”#007ac3″ radius=”0″]

A büntetőjogi reform záró akkordjaként megalkotott új büntetőeljárási törvényt az Országgyűlés 2017. június 13-án fogadta el, s a köztársasági elnök 2017. évi XC. törvényként (a továbbiakban: Be.) hirdette ki. A Be. 2018. július 1-jén lépett hatályba. Új kommentárunk elérhető Jogtár kiegészítés és könyv formájában is.

További információ >>[/box]

Ennek lényege szerint T. Csaba már 2011-ben tartott attól, hogy a Takarékszövetkezettel kötött értékpapírügyletek fiktív voltára fény derül, ezért további bűncselekményre bírta rá társát, aki a fővárosi ügynek eddig is vádlottja volt.

T. Csaba felbujtására társa a Quaestor cégcsoport kezelésében levő vagyonból 2011 januárja és 2012 áprilisa között közel 1,3 milliárd forint értékű értékpapírt helyeztetett el az ügyfelek tudta és beleegyezése nélkül, jogtalanul a Takarékszövetkezet értékpapírszámláján, elodázva a soltvadkerti bűncselekmény lelepleződését.

A vádkiterjesztés a korábbi vádirat szerinti jogi minősítést nem érinti, az továbbra is bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette. Az eljárás a Fővárosi Törvényszéken folyik.

A Fővárosi Főügyészség a Kecskeméti Törvényszékre benyújtott vádiratában indítványozta, hogy a bíróság az eljárást egyesítse egy előtte folyamatban lévő üggyel. A bíróság az indítványnak helyt adott, az egyesített ügy a Kecskeméti Törvényszéken folyik tovább – ismertette Ibolya Tibor.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.