Quaestor: védők kizárásáról döntöttek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és tíz társa ellen indult büntetőügyben védők kizárásáról döntött a Fővárosi Törvényszék; a Quaestor-ügyben csaknem ötven tárgyalási napot tűztek ki az év végéig.

A törvényszék közleményében felidézte: a július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény értelmében nem lehet védő az, aki az ügyben tanúként érintett személy segítőjeként vesz vagy vett részt. A tanú segítője az – folytatták -, aki a tanú érdekében jár el, feladata a tanú jogainak és jogos érdekeinek képviselete, illetve jogai gyakorlásának vagy kötelezettségei teljesítésének elősegítése.

Közölték: a törvényszék hivatalból észlelte, hogy a büntetőügy három vádlottja esetében védőjük a nyomozás során tanúként kihallgatott személy segítőjeként, tehát a tanú érdekében eljáró ügyvédként vett részt, ezért arról határozott, hogy ezeket a védőket zárják ki a büntetőügyből.

A bíróság döntése egy védőnél véglegessé vált, míg ketten fellebbezést terjesztettek elő, így esetükben a végleges döntést a Fővárosi Ítélőtábla hozza meg.

A táblabíróság döntése után „e bonyolult pénzügyi és informatikai kérdéseket felvető ügyben” a bizonyítási eljárás az ügyészség által júniusban benyújtott újabb vádirat által érintett vádlottak kihallgatásával, később pedig tanúkihallgatásokkal és szakértői meghallgatással folytatódik – tudatták.

Az eddig tartott több mint száz tárgyalási nap után a szeptember 3. és december 21. közötti időszakra csaknem ötven újabb tárgyalási napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék.

A Fővárosi Főügyészség Tarsoly Csabát és tíz társát korábban különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg; öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rótt a 11 vádlott terhére.

A Fővárosi Főügyészség május 31-én közölte az MTI-vel, hogy bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt nyolc emberrel szemben nyújt be újabb vádiratot a Quaestor-ügyben szereplő vádlottak közül. A vádirat lényege szerint Tarsoly Csaba és társai a mintegy 47 társaságból álló Quaestor-csoport működtetésének keretében, 2007-től olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek elsődleges célja a befektetők pénzének, értékpapírjainak eltulajdonítása volt. A bűnszervezet működése során 2009-ben és 2010-ben az úgynevezett Quaestor Kurázsi befektetési jegyek értékesítése révén a vád szerint összesen 2,2 milliárd forintot meghaladó bevételt tulajdonítottak el jogtalanul.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.