Randalírozott a templomban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki egy kecskeméti templomban ittasan inzultálta a híveket, felrúgta a térdeplőt és megrongálta a templom előterének ajtaját is – közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész.


Nánási László a közleményben azt írta, februárban a 48 éves hajléktalan férfi egy szeszes italos üveggel a kezében ment be a műemlék templom előterébe, ahol a reggeli misére érkező hívők is tartózkodtak. Ittassága és hangoskodása miatt a sekrestyés és a pap is felszólította, hogy hagyja el a templomot, majd megpróbálták kitessékelni.

A vádirat szerint a férfi ekkor kiabálni kezdett, az imádkozásra kihelyezett térdeplőbe rúgott, majd a templom belső részébe ment, ahonnan a pap és a hívek kivezették. A vádlott eközben a kezében lévő üveggel hadonászni kezdett, hangosan gyalázkodott, és azzal fenyegette a körülötte lévőket, hogy az üveggel megüti őket, a tisztelendőre pedig rá is emelte azt.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

Amikor a férfit sikerült kivinniük, berúgta a templom kapuját, visszament az előtérbe, ahol tovább hangoskodott, és az előtér ajtajának homokfúvott, gravírozott, művészi alkotás jellegű üvegezett részét szándékosan betörte, az üveget tartó díszléceket pedig kitörte, majd távozott.

A rongálással 300 ezer forintos kárt okozott, amelynek a plébánia a nyomozás során kérte a megtérítését – tette hozzá.

A többszörösen büntetett előéletű, letartóztatásban lévő férfit az ügyészség vallási tisztelet tárgya és templom megrongálásával elkövetett rongálás, valamint nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, a vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 3.

Gyorstalpaló adományozóknak: új online kiadvány jelent meg

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda és a vezetői szemléletformálással, üzleti kultúrafejlesztéssel foglalkozó civilszervezet, a Bridge Budapest Egyesület összefogott, hogy segítse a potenciális adományozókat, hogy eligazodjanak az adományozás során felmerülő jogi és adózási dilemmák között. Az együttműködés célja, hogy az adományozók, legyenek akár céges vagy magánszemélyek, könnyebben átláthassák a támogatási lehetőségeket, és magabiztosabban dönthessenek adományozási szándékaikról. Ennek révén a civilszervezeteknek is gördülékenyebbé válhat az adományozókkal való együttműködés, hiszen a jogi és adózási kérdések megfelelő ismerete segíti az átlátható és biztonságos együttműködést.

2024. december 2.

Bűnös elmék vagy hányatott sorsú gyermekek?

Vajon mi sarkallhat arra egy fiatalt, hogy bűncselekmény elkövetőjévé váljon? Milyen cipelt traumák sorozata viszi tévútra az elmét? Csupán a szülőket lehet okolni ilyen helyzetekben, vagy a gyermek maga is felelős lehet tettéért? Visszatartó erő-e hazánk jelen fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi szankcionálása, az intézkedés? Ez az írás az Arsboni 2024. tavaszi gyakornoki programjának keretében készült.

2024. december 2.

Az EU egy évvel meghosszabbította a globális emberi jogi szankciókat

Az Európai Unió egy évvel, 2025. december 8-ig meghosszabbította a világ különböző országaiban elkövetett, súlyos emberi jogi jogsértésekért és visszaélésekért a felelősökkel szemben kirótt szankciókat – közölte az Európai Unió Tanácsa hétfőn.