Részeg utasokkal került összetűzésbe a buszközlekedést nyújtó cég vezetője, ellene is vádat emeltek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon elkezdődött szerdán a hódmezővásárhelyi buszközlekedést nyújtó cég vezetőjének pere, aki tavaly tavasszal összeverekedett két, ittasságuk miatt leszállított utassal.

A három férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolják. Az idősebb utassal szemben, aki késsel támadt a cégvezetőre, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt is vádat emeletek.

A vádirat szerint tavaly május 14-én este egy férfi és fia utazni akart az egyik helyi járatos hódmezővásárhelyi buszon, azonban nyilvánvaló ittasságuk miatt a sofőr leszállította őket. A két vádlott a felszólításnak csak akkor tett eleget, mikor a busztársaság vezetője és annak fia is a helyszínre ért.

A peronon ezután a társaság vezetője és a két eltanácsolt utas – az ügy három vádlottja – vitába keveredett egymással, majd a szóváltás kölcsönös tettlegességig fajult, megütötték, megrúgták egymást. Idővel a busztársaság vezetője és az eseményekbe addig be nem avatkozó fia távozni akart, de ekkor a velük szemben álló idősebb utas elővett egy bicskát. A késsel két alkalommal nagy lendülettel a cégvezető felsőteste felé szúrt, azonban neki sikerült kitérnie, így nem sérült meg. Az édesapja elleni támadást végül a vádlott fia hárította el úgy, hogy az elkövetőt fejbe rúgta, aki emiatt a földre került.

Az ügyészség az elsőrendű vádlottal szemben, beismerése esetére és amennyiben lemond a tárgyalás jogáról, egy év három hónap börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A fiával, a másodrendű vádlottal szemben egy év – két év hat hónapra felfüggesztett – börtönbüntetés kiszabását kérték. A cégvezetővel szemben 100 napi tétel, összesen 150 ezer forint pénzbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyészség.

A vádlottak nem ismerték el bűnösségüket, így a bíróság tárgyaláson dönt ügyükben. Egyben elrendelte az 1991 óta cselekvőképességét kizáró gondnokság alatt álló, állandó pszichiátriai kezelést kapó elsőrendű vádlott igazságügyi szakértői vizsgálatát, mert ez a nyomozás alatt nem történt meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. november 16.

Az előzetes letartóztatással okozott sérelmek orvoslása semmissé nyilvánított ítéleteknél

Ami a tényállást illeti, a felperes a 2006. szeptember 20-án hajnalban a Budapest VIII. kerületében egy agresszív csoport tagjaként különféle tárgyakat dobott a kivezényelt rendőrökre, ami miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) elrendelte előzetes letartóztatását, majd bűnösnek mondta ki társtettesként, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. A felperes előzetes letartóztatását a […]
2020. október 15.

Elítélték a csaknem gyilkossá váló zaklatót, az ügyészség súlyosításért fellebbez

A Debreceni Törvényszék ítéleti tényállása szerint a büntetett előéletű vádlott nem tudta feldolgozni, hogy felesége nem akar vele élni, ezért válásukat követően hónapokon keresztül több alkalommal személyesen – időnként mással is üzenve – fenyegetőzött azzal, hogy leönti sósavval, illetve élettársával együtt leszúrja. „Egy szombaton elvágom a torkodat!” – alig egy héttel a késes támadás előtt ilyen durván fenyegette más jelenlétében a volt feleségét.
2018. február 5.

Három év jogerősen részeg randalírozásért

A Szolnoki Törvényszék napokban meghozott másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó férfinak a büntetőügye, aki egy 2015. augusztusi napon előbb egy helyi járatú autóbuszon üvöltözött ittasan utastársaival, a vezetőfülke ajtaját rángatta és a buszsofőrt sörösüveggel dobta meg, majd az utcán szembetalálkozott haragosával, akit egy vastag faággal bántalmazott. A bíróság a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.