Schadl: segíthet az elsétálási jog


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az igaz­ságtalan helyzetek kivédésére az elsétálási jog bevezetése is megoldást jelenthetne Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke szerint – olvasható a Magyar Idők cikkében.


. Az utóbbi időszakban többször is előfordult, hogy bár az adós mindent megtett egykori devizahitelének visszafizetéséért, végül mégsem lehetett elkerülni az ingatlan elárverezését, ráadásul a banki tartozásból még úgy is maradt nem egyszer milliós összeg, hogy az eljárás végén az érintett ügyfélnek semmilyen érdemi vagyona nem maradt – mondta a Magyar Időknek a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke.

– Az ilyen esetekben igaz­ságos megoldás lehetne az úgynevezett elsétálási jog bevezetése – jegyezte meg. A tengerentúlon alkalmazott módszer lényege, hogy ha az adós minden ér­demi vagyontárgyát értékesítik, akkor az érintett – bizonyos feltételek mellett – mentesül az esetleg fennmaradó tartozása alól. – A megoldás idehaza persze csak akkor működ­hetne, ha szi­gorú kitételek érvényesülnének – jegyezte meg Schadl György.

[htmlbox jogtar_kepzes]

 

A hazai elsétálási jog például csak az azóta átváltott korábbi devizahiteleknél jöhetne szóba, mégpedig azért, mert az ilyen kölcsönök adósait korábban rendkívüli helyzetbe hozta az árfolyamok elszabadulása, a törlesztőrészletek megemelkedése. Adódik emellett még egy lényeges szempont: az elsétálási jog jelentette előnyös lehetőség csak azokat illethetné meg, akik a banki hitelüket legalább részben igyekeztek törlesz­teni és azon kívül minden más kötelezettségüket időben és pontosan teljesítették vagy teljesítik az elsétálás jogintézményének bevezetéséig – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.