Szexsztrájkkal tiltakoznának az amerikai abortuszdöntés miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Országos szexsztrájkra szólítottak fel abortuszpárti nők a férfiak ellen az Egyesült Államokban, bosszúból amiért az amerikai legfelsőbb bíróság a múlt héten a tagállamok jogkörébe utalta az abortusz jogát.

Egyes abortuszpárti aktivisták a közösségi médiában és utcai demonstrációkon követelik, hogy a nők tartózkodjanak a szexuális érintkezésektől. Az egyik Twitter-felhasználó egyenesen azzal hozakodott elő, hogy a nemi életre vonatkozó sztrájknak a házastársakra is ki kell terjednie – jelentette hétfőn a Breitbart című amerikai jobboldali lap hírportálja.

Szexsztrájk és önmegtartóztatás

A hétvégén New Yorkban utcai megmozdulást tartottak az abortuszpárti tiltakozók, s egyikük – egy 24 éves nő – azt nyilatkozta a New York Post című lapnak, hogy „nem érdemel velem szexet az a férfi, aki nem végeztet magán vazektómiát” és „nem harcol az utcákon az én jogaimért”.

„Talán a szexsztrájk (vagy önmegtartóztatás) segítene a férfinépnek, hogy kiálljon a nőjogok ügye mellett. RoeVWade” – írta a Twitteren Monique Pressley, aki saját elmondása szerint jogi elemző és politikai kommentátor.

Egy másik Twitter-felhasználó a republikánusoktól való önmegtartóztatásra szólított fel.

1973-as döntést változtattak meg

Közben egymás után hallatják – a döntést elítélően – hangjukat amerikai hírességek is. A popénekes Pink például hétfőn azt kérte, hogy az abortuszt ellenzők többé ne hallgassák a dalait. Julia Louis-Dreyfus színésznő pedig bejelentette, hogy saját születésnapi ajándékaként adománygyűjtést rendez abortuszpárti kongresszusi jelölteknek.

A Roe kontra Wade-ügyben hozott döntésében az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága 1973-ban azt mondta ki, hogy az amerikai alkotmánnyal ellentétes a művi terhesség-megszakítás szabályozása tagállami szintű törvényhozásban. Ezzel lényegében országosan – valamennyi tagállamban – garantálta a nők szabad választási jogát az abortuszhoz.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.