Fizetéselőlegként adta a kábítószert a kiközvetített munkásoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki élettársával éveken át kábítószert árult, és az általa fizetett munkásoknak időnként előlegként is drogot adott.

A kiskunhalasi férfi és élettársa 2019-ben határozta el, hogy a kristály nevű kábítószer értékesítésével egészíti ki keresetét. A drogot a férfi szerezte be, majd élettársával kiadagolták, és lakásukon napi rendszerességgel árusították. A 0,1 gramm port tartalmazó csomagokat kezdetben 500, később 1000 forintért adták.

A férfi naponta adott el drogot az általa ásatásokra kiközvetített munkásoknak is, úgy, hogy az árát vagy levonta a munkabérükből, vagy fizetéselőlegként adta oda.

A kristály értékesítésébe a pár 2020 végétől alkalmanként bevonta a fiuk élettársát – az ügy harmadik vádlottját – is.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit és élettársát jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelemmel vádolja, míg a menyüknek kábítószer-kereskedelem miatt kell felelnie – – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 27.

Kik is azok a „deinfluenszerek” és milyen szabályok vonatkoznak rájuk?

Míg az influenszer fogalma mára széles körben elterjedt, a deinfluenszer egy kevésbé bevett kifejezés: ezek a véleményvezérek jellemzően a túlfogyasztás káros hatásaira, valamint az influenszer-marketing ellentmondásaira hívják fel a figyelmet. Ebből adódóan, ahogy az influenszerek, úgy a deinfluenszerek tevékenysége is jelentős versenyjogi és fogyasztóvédelmi kockázatokkal járhat, amelyekről Bakos Rebeka és Marosi Zoltán, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoportjának szakértői készítettek összefoglalót.

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.