Szexuális erőszak kísérlete miatt tartoztattak le egy török férfit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt indult eljárás Szegeden egy török férfival szemben.

A megalapozott gyanú szerint a budapesti tartózkodási hellyel rendelkező török férfi szórakozni érkezett szegedi ismerőséhez. Szerda éjjel ismerkedett meg a későbbi sértettel az egyik belvárosi szórakozóhelyen, ahonnan hajnali három körül távoztak. A férfi az ismerőse lakásának lépcsőházában erőszakosan lépett fel a nővel szemben, és közölte, hogy szexuális kapcsolatot akar vele létesíteni. A nő karját megragadva felrángatta a lakásba, falnak lökte, majd fogdosni kezdte. A sértett ellenállt, védekezett, de a férfi tovább erőszakoskodott vele, aminek csak az vetett véget, hogy a lakásba hazaérkezet a gyanúsított ismerőse, akinek közbelépésére a nő távozhatott. A sértettnek könnyebb sérülései keletkeztek – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.