Tényleges életfogytiglan: kötelező kegyelmi eljárás
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Országgyűlés kedden több ponton módosította a 2013-ban elfogadott büntetés-végrehajtási kódexet, a változtatások egyikeként pedig bevezetett egy kötelezően lefolytatandó kegyelmi eljárást a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében.
A parlament 125 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 54 tartózkodás mellett fogadta el az igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát.
A Ház döntése értelmében az új kegyelmi eljárást – a büntetett hozzájárulása esetén – hivatalból kell megindítani, alapvető feltétele pedig, hogy az elítélt legalább negyven évet már letöltött tényleges életfogytig tartó büntetéséből.
A kormány indoklása szerint a változtatást az Emberi Jogok Európai Bírósága idén májusban hozott ítélete teszi szükségessé.
Bírósági Döntések Tára
|
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.
További információ és megrendelés >>
|