Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Minden uniós tagállamnak joga van saját igazságügyi rendszerének kialakítására, ugyanakkor az Európai Unióban létfontosságú az igazságügyi rendszerek összehangolása, és a jogállamiságot, mint a tagállamok közös értékét tiszteletben kell tartani – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke hétfőn Brüsszelben.
Timmermans, az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) a lengyel jogállamiságról folytatott vitáján elmondta, az Európai Bizottság továbbra is aggodalmát fejezi ki a lengyel igazságügyi reformmal kapcsolatban, a reform veszélyezteti a jogállamiság helyzetét az országban.
Elmondta, hogy a bizottság ajánlásában arra kérte Varsót, hogy az európai normákat betartva állítsák vissza a jogállamiságot az igazságügyi szabályozás és bíróságok rendszerének uniós szabályok szerinti harmonizálása által. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a lengyel kormány eddigi válaszaiból az tűnik ki, hogy semmilyen változást nem tervez megvalósítani a bizottsági ajánlásokból.
Ha Lengyelország nem válaszol érdemben a javaslatokra, akkor a testületnek nincs más választása, mint hogy alkalmazza a rendelkezésére álló jogi eszközöket – szögezte le-.
Timmermans hátrányos megkülönböztetésnek nevezte azt, hogy a női és férfi bírák eltérő életkorban kötelesek nyugdíjba vonulni. Ez ellentmond az európai szerződés és az alapjogi kartában foglaltaknak – jelentette ki.
Az alelnök szerint az új szabályozás lehetőséget ad arra, hogy az igazságügyi miniszter nyomást gyakorolhasson a bírákra, amikor azok az európai ügyekkel foglalkoznak, és mindez aggodalomra ad okot. Emellett nem felel meg az európai normáknak a bírák kinevezésének rendszere sem. A bíráknak önmaguknak kellene kiválasztaniuk az új tagokat testületeikbe.
Kijelentette: „a jogállamiság rendszerszintű megsértése zajlik engyelországban. A demokrácia a normák betartását és tiszteletben tartását jelenti. Ha nem ragaszkodunk a jogállamiság lengyelországi visszaállításához, akkor az európai együttműködést veszélyeztetjük” – fogalmazott.
[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]
Sajnálatát fejezte ki, hogy a lengyel kormány jelenleg nem kíván tárgyalóasztalhoz ülni az uniós intézmények képviselőivel. Ennek ellenére az Európai Bizottság kitart amellett, hogy párbeszéd induljon Varsóval a vitás kérdések megoldásának megtalálása érdekében. A tagállamok és az uniós intézmények közös felelőssége, hogy megvédjék a lengyel állampolgárok jogait és visszatereljék Lengyelországot Európa szívébe – tette hozzá Timmermans.
A vita során felszólaló képviselők közül többen a jogállamiság rendszerszintű megsértésének nevezték az igazságszolgáltatást érintő lengyel intézkedéseket. Sajnálatosnak nevezték, hogy a lengyel kormány részéről nincs nyitottság az aggodalmat keltő kérdések megvitatására és a jogszabályok uniós harmonizálására.
Más tagállamokban is változásokra van szükség a jogállamiság megvédése és a demokrácia megerősítése érdekében – tették hozzá, de név szernt egyetlen országot sem említettek.
Több felszólaló ugyanakkor arra mutatott rá, hogy z EU intézményei kettős mércét alkalmaznak abizonyos tagállamokkal szemben. Szelektíven alkalmazzák azokat a szabályokat, amelyekre az Európai Uniót alapozták – mondták.
Hozzátették azt is: véleményük szerint a lengyel ellenzék nem képes feldolgozni, hogy elvesztette a választásokat és ezért tesz meg mindent annak érdekében, hogy Európa-szerte negatív képet alakítsanak k saját hazájukról.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!