Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos vizsgálat első féléves tapasztalatai szerint a boltok több mint fele nem alkalmazza megfelelően a vásárlók jogait erősítő rendelkezéseket.
Átfogóan megújult 2021 elejétől a legtöbb panaszt kiváltó jótállási ügyek bő másfél évtizede változatlan szabályozása. A fogyasztóvédelmi hatóság január óta ellenőrzi az előírások betartását az üzletekben és webáruházakban.
Az ITM közleménye szerint a kormány egyebek mellett a termék árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkkel, az elektronikus jótállási jegy bevezetésével korszerűsítette a szabályozást. A vállalkozásoknak rövid időn belül javítaniuk vagy cserélniük kell a meghibásodott jótállásköteles termékeket, megszűnnek a „javítgatások” és a végeláthatatlan szervizbe járások. A többszázezer forintos termékek megfelelőségéért hosszabb ideig kell „jótállniuk” a gyártóknak, forgalmazóknak.
A kormányhivatalok 2021 első felében mintegy 600 üzletet ellenőriztek, ezek 55 százaléka nem a jogszabályoknak megfelelően végezte a szavatossággal, jótállással kapcsolatos tevékenységét. A legtöbb problémát a jótállási jegyekkel kapcsolatban tárták fel, azokat gyakran át sem adják a fogyasztónak. Ha mégis, nem tájékoztatnak az új javítási határidőkről, jótállási időtartamról, hanem a már felülírt régi előírások szerinti információkat közlik. A próbavásárlások során ellenőrzött 350 jótállási jegy 61 százalékával kapcsolatban merült fel kifogás.
Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár szerint a hatóság legtöbbször csak figyelmezteti mulasztásaikra, és – bírság nélkül – javításra kötelezi az első alkalommal vétő cégeket. A folyamatos ellenőrzések eredményeként 2021 első felében mintegy 50 eljárásban eddig összesen 6,6 millió forint bírságot szabtak ki. Az ellenőrzéseken túl szakmai egyeztetéssel, a folyamatos párbeszéd megteremtésével segítik a kereskedők jogkövető magatartását.
Az ITM „Fogyasztóvédelmi péntek” párbeszédsorozatában a közelmúltban a kereskedelmi szövetségek képviselőivel egyeztetett a kifogásolási arány csökkentése érdekében. A szakmai szervezetek továbbítják tagjaiknak a gyakorlati kérdéseikre kapott válaszokat. A minisztérium online vállalkozói workshop megtartásával, közérthető infografikák összeállításával is megkönnyítette az új szabályok megismerését, alkalmazását – közölte a minisztérium.
(MTI)
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!