Tíz évet kaptak a kábítószer-kereskedők


Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla egy férfit és egy nőt, akik Hollandiából szállítottak csaknem egy kiló kokaint – tudatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség.

A táblabíróság a döntéssel – egyetértve a fellebbviteli főügyészség álláspontjával – egy év nyolc hónappal súlyosította az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát.

A jogerős ítéleti tényállás szerint a férfi és a nő Hollandiába utaztak, ahol a nő ismeretlen körülmények között csaknem egy kilogramm kokaint szerzett. A kábítószert a férfi cége által külföldről behozandó autóban rejtették el, amit a cég egyik alkalmazottja vezetett. A sofőr szintén tudott a szállítmány tartalmáról. A férfi és nő néhány óra lemaradással követte a drogot szállító járművet.

A céges autót 2020. szeptember 18-án a hegyeshalmi határátkelőhelyen ellenőrizték és megtalálták benne a kábítószert.

A kokain hatóanyaga mintegy tizennégyszerese volt annak a mennyiségnek, ami fölött már legsúlyosabban minősül ez a bűncselekmény – írták a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 21.

Szaharov-díj – Kilenc jelölés érkezett az emberi jogok, a szólás- és gondolatszabadság védelméért járó EP-díjra

Kilenc jelölés érkezett az Európai Parlament által az emberi jogok, a szólás- és gondolatszabadság védelméért odaítélhető Szaharov-díjra, eszerint idén az iráni nők, az afganisztáni oktatásért küzdők csoportja, Georgia Európa-párti népe és egy georgiai ügyvéd, ugandai klímaaktivisták, nicaraguai emberi jogi jogvédők és abortuszpárti nőjogi harcosok kaphatják az elismerést.

2023. szeptember 20.

Öntisztázás a közbeszerzési eljárásban

A Fővárosi Törvényszék szerint a kérelemre induló eljárásban is fennáll a Közbeszerzési Hatóság tényállásfelderítési kötelezettsége, de az nem egyenlő a kérelem teljesíthetőségéhez elegendő bizonyítékok beszerzésével, a hatóság ezzel ellentétes eljárása ugyanis sértené a részrehajlás tilalmát.