Tizenegy évet kapott a gyújtogató


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte a Veszprémi Törvényszék csütörtökön nem jogerősen azt a férfit, aki tavaly májusban három emberre rágyújtotta lovászpatonai házukat.


A vádirat szerint a sértett korábban lakhatást biztosított a férfinak, de ezt egy eltűnt tenyészmarha miatt felmondta. A vádlott tavaly május 23-án hajnalban, egy előző este tettlegességig fajult vita után visszatért a lovászpatonai házhoz. A bejárat elé torlaszt emelt, amelyet gyúlékony anyaggal lelocsolt és meggyújtott, később pedig egy égő gázolajos kannát bedobott az egyik ablakon.

A sértett és két hozzátartozója még időben kimenekült az épületből, de a házban és az udvaron tárolt gépkocsiban károk keletkeztek. A tűzben elpusztult csaknem hetven fürj és egy kölyökkutya.

A vádlott még aznap este önként jelentkezett a pápai rendőrkapitányságon, ahol őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

A Pfeifer Péter vezette tanács csütörtökön emberölés kísérlete és több rendbeli rongálás, továbbá állatkínzás bűntettében találta bűnösnek a férfit.

Az ítélet kihirdetése után a vádlott és védője az emberölési kísérlet téves minősítésének megállapítását kérve részbeni felmentésért és enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon folytatódik, a vádlott előzetes letartóztatásának fenntartása mellett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.