Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy 11 évvel ezelőtti gyilkosság miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nyíregyházi férfi ellen, akit a Dominikai Köztársaságban fogtak el. A vád szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe – közölte a főügyészség vezetője hétfőn.
Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, a vádlott 2003-tól élt élettársi kapcsolatban a nővel egy nyíregyházi családi házban, gyakran veszekedtek, a férfi többször bántalmazta a nőt.
A vádirat szerint a férfi 2008. május 3-án, a barátai társaságából hajnalban hazatérő nőt napokig bántalmazta; ütötte, rúgta, fojtogatta, két körmét leszakította. Az asszony próbált segítséget kérni a szomszédban élő családtól, de azok nem akartak beavatkozni a vitába.
A férfi addig verte élettársát, amíg az eszméletlen és mozgásképtelen állapotba került, a magatehetetlen nőt május 5-én délután magára hagyta és elmenekült. Az asszonyt aznap egy ismerőse találta meg, aki értesítette a mentőket, de az orvosi ellátás ellenére május 11-én a sértett a kórházban meghalt – ismertette a főügyész.
A férfit nemzetközi elfogatóparancs alapján Dominikán fogták el, és 2018 júliusában adták át a magyar rendőrségnek.
A letartóztatásban lévő vádlott tagadja a bűncselekmény elkövetését, az ügyészség börtönbüntetésre, valamint közügyektől való eltiltás kiszabására tett indítványt – tette hozzá Martossy György. A büntetőeljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!