Tizenhárom évre ítélték az apósát fagyállóval megmérgező férfit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék azt a férfit, aki 2021 szeptemberében fagyállóval megmérgezte az apósát. Az ítélet nem jogerős – közölte a törvényszék pénteken.

A férfit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek. Tíz évre eltiltották a közügyektől, és megállapították, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra a kiszabott szabadságvesztésből. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A büntetlen előéletű férfi 2016-ban kötött házasságot a későbbi sértett lányával. Apósa italozó életmódját kezdettől fogva nem nézte jó szemmel, és 2019-ben elhatározta, hogy megmérgezi a férfit.
Először 2021 januárjában kevert fagyállót egy üveg pálinkához, amelyet egy 3 deciliteres üvegpalackba töltött, ajándékpapírba csomagolt, amelyre ráírta, hogy „Fogadd sok szeretettel”. Még nevet is írt a címkére, mintha azt valaki más küldené a sértettnek. Az üveget a férfi szarvasi lakásához tartozó postaládában helyezte el.

Az apósa először nem vette észre, ezért a férfi pár nap múlva maga vitte fel a lakásba az üveget, ahol megpróbálta elhitetni, hogy az italt a címkén feltüntetett személytől kapta az apósa ajándékba.
Mivel az ital nem tartalmazott halálos mennyiségű fagyállót, az apósnak – bár ivott belőle többször is – nem lett semmi baja.

Ezután az elkövető egy csatos, színes sörösüvegbe fagyállót töltött, a palackot becsomagolta, és egy sárga jegyzetlapot ragasztott rá, amelyre – hasonlóan a korábbi módszeréhez – saját kezűleg születésnapi üdvözlő üzenetet írt. 2021. szeptember 13-án átadta az üveget apósának azzal, hogy a postaláda alatt találta. A 62 éves férfi még aznap ivott a fagyállóból, másnap reggelre rosszul lett, majd a kórházban szeptember 26-án elhunyt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. március 5.

24 év után ítélték el a vádlottakat

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. március 5-én nyilvános, folytatólagos tárgyalássorozatot követően ítéletet hirdetett annak a 3 férfinak a bűntetőügyében, akiket az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt.