Több mint félmilliárdos bírságot szabott ki a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Paradox biztonságtechnikai termékek (riasztóberendezések és kellékek) forgalmazását végző Paradox Security Sytems (Bahamas) Ltd. (Paradox Bahama) valamint magyarországi disztribútorai, a Power Biztonságtechnikai Kereskedelmi Kft. (Power) és a Trióda Biztonságtechnika Zrt. (Trióda) közel 10 éven keresztül korlátozták az eszközök értékesítőinek versenyét. A hatóság jelentős bírsággal sújtotta az érintett vállalkozásokat.

A GVH a forgalmazási szerződések, a vállalkozások által tanúsított piaci magatartás és a rajtaütés keretében lefoglalt e-mailek, illetve más bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a három cég

  • megtiltotta a Paradox termékek külföldre történő értékesítését (az ún. passzív export tilalma révén),
  • meghatározta a minimális telepítői árrés nagyságát, ami a viszonteladási árak közvetett rögzítését eredményezte,
  • korlátozta a termékek értékesítését a világhálón a végfelhasználói árak internetes közzétételének megtiltásával.

A versenykorlátozó kikötéseknek köszönhetően mind a viszonteladók, mind a telepítők magas árrést érhettek el a Paradox termékek értékesítésekor, amit végső soron a fogyasztók fizettek meg az eladási árakban. E magas árrés pedig arra késztette a viszonteladókat és a telepítőket egyaránt, hogy más márkákkal szemben az érintett termékeket preferálják, azaz, ajánlják saját vevőiknek, akik – az eszközök bonyolultsága, illetve a szükséges szakértelem hiánya folytán – jellemzően a telepítők által ajánlott márkát választják.

Az említett magatartások az európai versenyjogi szabályok értelmében különösen súlyos jogsértésnek minősülnek, ezért a GVH jelentős (300 millió, illetve 240 millió Ft összegű) bírságot szabott ki a Paradox Bahamára és a Powerre.

A Trióda ugyanakkor több mint 30%-os bírságcsökkentésben részesült, mert ún. egyezségi eljárás keretében elismerte a jogsértést, továbbá önkéntes megfelelési programot vezetett be, amely biztosíthatja, hogy javuljon a vállalkozás munkavállalóinak versenyjogi tudatossága, így a jövőben elkerülhetővé váljanak a hasonló jogsértések.

(gvh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.