Több mint két kiló kokaint és egy kilogramm marihuánát találtak drogkereskedőknél


Kilenc ember ellen indult eljárás az utóbbi hónapok egyik legnagyobb kábítószerfogása ügyében: több mint két kilogrammnyi kokaint és egy kilogrammnyi marihuánát találtak egy drogterjesztő bandánál – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) csütörtökön a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy május 6-án az M1-es autópálya egyik Győr-Moson-Sopron vármegyei pihenőhelyén csaptak le a banda három tagjára, és ezzel egy időben egy budapesti helyszínen intézkedtek egy másik férfival szemben is. Ezután öt további emberre is lecsaptak fővárosi és Pest vármegyei helyszíneken.

A kábítószer-kereskedők autóiból – pirospaprikával bélelt, tégla alakú csomagokban – került elő a kokain és a marihuána – tették hozzá. A rendőrök a kábítószer mellett egymillió forintot, arany ékszereket, valamint két, nagy értékű autót is lefoglaltak.

A közlemény szerint a drogterjesztők jó ideje működtették országokon és határokon átnyúló drogcsempész üzletüket. Volt, aki futárként utazta át az országokat a kábítószert tartalmazó „téglákkal” a csomagtartóban. Egy-egy kanyarért – a drog mennyiségétől függően – akár milliós fizetség is járt a szállítónak, a megbízók körönként akár tízmillió forintos hasznot is elértek. Fő profiljuk a kokain volt, amelyet marihuánával egészítettek ki.

A drogot azután Budapesten és a szomszédos vármegyékben adták tovább a vevőkörüknek – írták. A most megtalált kokainszállítmányból megközelítőleg 5 ezer adagot lehetett volna hígítva továbbadni, és körülbelül 125 milliós bevételt könyvelhetett volna el a banda.

Közölték azt is, hogy az ügyben négy embert letartóztatott a bíróság, míg egyet bűnügyi felügyelet alá helyeztek kábítószer-kereskedelem miatt. Négy ember ellen kábítószer-birtoklás vétségének gyanúja miatt folyik nyomozás.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 9.

Újabb vádat emeltek Donald Trump ellen

Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen, amiért minősített iratokat tárolt otthonában. Ezt maga a politikus jelentette be csütörtökön. A volt elnök közlését megerősítette ügyvédje, Alina Habba a Fox News esti műsorában.

2023. június 8.

A befejezett peres ügyek száma meghaladta az érkezett ügyek számát

„Évtizedes, de talán azt is mondhatjuk, hogy évszázados távlatban kijelenthető: a magyar bírósági ítélkezés nagy részben Budapestre koncentrálódik. 2022-ben a Fővárosi Törvényszékre és az itt működő kerületi bíróságokra érkezett a bírósági ügyek 28 százaléka, és itt volt folyamatban az összes bírósági ügy 31 százaléka. Nem véletlen, hogy a Fővárosi Törvényszék nem csupán az ország legnagyobb ügyforgalmú, hanem a legnagyobb létszámú bírósága is. Az engedélyezett létszám közel 760 bíró és 2200 igazságügyi alkalmazott – ennyien teljesítenek szolgálatot a Fővárosi Törvényszéken és a kerületi bíróságokon” – mondta dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.