Transznemű menekültek névviselési joga

Az Iránban identitása miatt üldözött transzszexuális kérelmező 2015-ben Magyarországon menedékjogot kapott. Egy joghézagra hivatkozva azonban a hatóságok nem folytatták le az identitásának megfelelő név felvételére és a jogi nem megváltoztatására irányuló eljárást. Ezzel Magyarország megsértette a kérelmező magánélethez fűződő jogát. Az ügyben a Bíróság a hazai alkotmányjogi panaszt nem tekintette hatékony jogorvoslatnak.

A cikk a Strasbourgi Figyelő blogon jelent meg.

Az alapügy

Jafarizad Barenji Rana iráni állampolgár születési neme nő, de már fiatalon a férfi nemmel azonosította magát. Iránban 2013-ban emiatt “szexuális diszfunkciót” és “személyiségzavart” állapítottak meg nála. A kérelmező 2015-ben menekültstátuszt kapott Magyarországon arra tekintettel, hogy hazájában transzszexuális identitása miatt üldöztetésnek van kitéve. Néhány hónappal később a kérelmező identitásának megfelelő férfi nemének jogi elismerését kérve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz fordult. A hivatal válaszában közölte, hogy a nemváltoztatásról az irányadó szabályok szerint Magyarországon nem születik formális határozat, maga a születési anyakönyvi bejegyzés megváltoztatása jelenti a döntést. A kérelmezőnek azonban magyarországi születési anyakönyvi bejegyzése értelemszerűen nem volt, így a hivatal a kérelmet hatáskör hiányában érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

A kérelmező a bírósághoz fordult a döntés ellen. Elutasító végzésében a bíróság megállapította, hogy a kérdésben az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól szóló 32/2014. (V. 19.) KIM rendelet irányadó, amely azonban az alkalmazandó eljárást nem szabályozza. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) gyakorlata szerint pedig a nemváltoztatás egészségügyi szakmai kérdés, amelyhez kapcsolódóan a személyi adatokat anyakönyvi eljárásban lehet megváltoztatni. Az érdemi döntés meghozatalára azonban a törvény nem jelölt ki hatóságot és az EMMI feladatkörének határai sem tisztázottak. A végzés szerint a kialakult gyakorlat szerint a kérelmező nemváltoztatására anyakönyvi bejegyzés hiányában nem volt lehetőség, a joghézagot pedig nem a bíróság dolga pótolni.

A kérelmező a döntés ellen alkotmányjogi panasszal élt. Indítványa szerint a döntés sértette (többek között) az Alaptörvény II. cikke szerinti emberi méltósághoz, valamint a VI. cikk (1) bekezdése által védett magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát. Azzal ugyanis, hogy a bíróság végzésében arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező utónevének és jogi nemének megváltoztatására egyik hatóság sem rendelkezik hatáskörrel, “tartalmilag megfosztotta […] a transzszexuális indítványozót az utónév és a jogi nem megváltoztatásának lehetőségétől.” A kérelmező által kifejtettek szerint a névváltoztatásra irányuló eljárásra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal hatáskörrel és országos illetékességgel rendelkezik, a névváltoztatás joga pedig kizáró rendelkezés hiányában a menekült kérelmezőt is megilleti. Erre tekintettel a névváltoztatási eljárást le kellett volna folytatni akkor is, ha a jogi nem változásának nyilvántartásba vételére anyakönyvi bejegyzés hiányában nem kerülhet sor.

Az Alkotmánybíróság a 2018. június 19-én kelt 6/2018. (VI. 27.) AB határozattal elutasította a kérelmező alkotmányjogi panaszát. A határozat szerint az ügyben nem volt olyan irányadó jogszabály, amelyet a konkrét esetben a bíróság alkalmazhatott volna, illetve amelynek megfelelő értelmezésével alkotmányos döntést hozhatott volna. A testület azonban saját objektív alkotmányvédő funkciójára alapítva megállapította, hogy a jogalkotó alaptörvényt sértve mulasztott, amikor a menekültek alapjogait érintő kérdést szabályozatlanul hagyta. Erre tekintettel – másfél éves határidőt tűzve – felhívta az Országgyűlést az alaptörvény-ellenes mulasztás orvoslására, amelyre azonban azóta sem került sor.

A kérelmező az alkotmányjogi panasz benyújtását követően, 2017. május 29-én az Egyezmény magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogot védő 8. cikkének megsértésére hivatkozva a Bírósághoz fordult.

Az EJEB döntése

A magyar kormány az érdemi vizsgálat mellőzését kérve azzal érvelt, hogy a kérelmező akkor fordult az EJEB-hez, amikor a hazai alkotmányjogi panaszt a magyar testület még nem bírálta el, erre tekintettel nem merítette ki a hazai jogorvoslatokat. Alternatív érvelésében arra hivatkozott, hogy amennyiben az alkotmánybíróság eljárása nem hatékony, akkor a rendesbírósági eljárás sem tekinthető annak, ez esetben pedig a kérelmező kifutott a hat hónapos határidőből.

A kérelmező kifejtette, hogy az alkotmányjogi panasz nem alkalmas a jogsérelem gyors kezelésére. Amennyiben pedig a rendesbírósági eljárás sem lenne hatékony, ahogyan arra a kormány hivatkozott, akkor jogorvoslati lehetőség hiányában a jogsértés folyamatos, így a hat hónapos határidő nem telhetett el.

Az EJEB az időközben megszületett alkotmánybírósági elutasító döntésre is figyelemmel elutasította a kormány álláspontját, kiemelve, hogy a jogalkotó az alkotmánybíróság által szabott határidő eltelte ellenére az EJEB döntéséig sem rendezte a kérdést.

Az ügy érdemére vonatkozóan az EJEB a nagykamarai Hämäläinen-ügyre mutatva abból indult ki, hogy a részes államokat a 8. cikk alapján tevőleges kötelezettség terheli a tekintetben, hogy biztosítsa a transznemű emberek számára az identitásuknak megfelelő jogi nem állami elismerését. A magyar rendes- és alkotmánybíróság által is megállapítottak szerint azonban a jogszerűen Magyarországon letelepedett külföldiek számára anyakönyvi bejegyzés hiányában a jogrend nem biztosította a név és jogi nem megváltoztatásának lehetőségét.

A kérdés az EJEB szerint az volt, hogy a magyar hatóságok megfelelő egyensúlyt teremtettek-e a kérelmező magánérdeke és a közérdek között (utóbbi szempontjából a háromtagú bizottság az anyakönyvi rendszer megbízhatóságát értékelte releváns szempontnak). Az EJEB leszögezte: az alapvetően a részes államokra tartozó kérdés, hogy miként, milyen eljárásban biztosítják a transzneműek számára a nem jogi elismerésének lehetőségét, de valamilyen eljárásban ezt meg kell tenniük.

Rámutattak arra is, hogy a kérelmező kérelmét Magyarországon egy fórum sem vizsgálta érdemben: a joghézag tényének és a hatáskör hiányának megállapítása során eleve fel sem merült a kérelmező érdekeinek mérlegelése. Minderre tekintettel az EJEB megállapította, hogy az ügyben a magyar kormány megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

Nem-vagyoni kártérítésként a kérelmezőnek 6,500 eurót, míg költségeire tekintettel 1,500 eurót ítéltek meg.

(ejeb.atlatszo.hu)

Kapcsolódó cikkek:


A GVH 4 milliárd jóvátételre kötelezte az eMAG-ot
2021. május 12.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 200 millió forintos bírságot szabott ki, és mintegy 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG online áruház üzemeltetőit; az eMAG elfogadta a döntést.

Az EU igazságügyi biztosával egyeztetett Varga Judit igazságügyi miniszter
2021. május 12.

Az EU igazságügyi biztosával egyeztetett Varga Judit igazságügyi miniszter

Konstruktív és őszinte légkörben zajlott Varga Judit és Didier Reynders kedd reggeli brüsszeli megbeszélése – erről az EU igazságügyi biztos számolt be követőinek. A tárgyalás részleteit ismerő uniós források szerint Reynders azt is kérte, hogy Magyarország gondolja újra az Európai Ügyészséghez való csatlakozás kérdését.