Transznemű menekültek névviselési joga

Az Iránban identitása miatt üldözött transzszexuális kérelmező 2015-ben Magyarországon menedékjogot kapott. Egy joghézagra hivatkozva azonban a hatóságok nem folytatták le az identitásának megfelelő név felvételére és a jogi nem megváltoztatására irányuló eljárást. Ezzel Magyarország megsértette a kérelmező magánélethez fűződő jogát. Az ügyben a Bíróság a hazai alkotmányjogi panaszt nem tekintette hatékony jogorvoslatnak.

A cikk a Strasbourgi Figyelő blogon jelent meg.

Az alapügy

Jafarizad Barenji Rana iráni állampolgár születési neme nő, de már fiatalon a férfi nemmel azonosította magát. Iránban 2013-ban emiatt “szexuális diszfunkciót” és “személyiségzavart” állapítottak meg nála. A kérelmező 2015-ben menekültstátuszt kapott Magyarországon arra tekintettel, hogy hazájában transzszexuális identitása miatt üldöztetésnek van kitéve. Néhány hónappal később a kérelmező identitásának megfelelő férfi nemének jogi elismerését kérve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz fordult. A hivatal válaszában közölte, hogy a nemváltoztatásról az irányadó szabályok szerint Magyarországon nem születik formális határozat, maga a születési anyakönyvi bejegyzés megváltoztatása jelenti a döntést. A kérelmezőnek azonban magyarországi születési anyakönyvi bejegyzése értelemszerűen nem volt, így a hivatal a kérelmet hatáskör hiányában érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

A kérelmező a bírósághoz fordult a döntés ellen. Elutasító végzésében a bíróság megállapította, hogy a kérdésben az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól szóló 32/2014. (V. 19.) KIM rendelet irányadó, amely azonban az alkalmazandó eljárást nem szabályozza. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) gyakorlata szerint pedig a nemváltoztatás egészségügyi szakmai kérdés, amelyhez kapcsolódóan a személyi adatokat anyakönyvi eljárásban lehet megváltoztatni. Az érdemi döntés meghozatalára azonban a törvény nem jelölt ki hatóságot és az EMMI feladatkörének határai sem tisztázottak. A végzés szerint a kialakult gyakorlat szerint a kérelmező nemváltoztatására anyakönyvi bejegyzés hiányában nem volt lehetőség, a joghézagot pedig nem a bíróság dolga pótolni.

A kérelmező a döntés ellen alkotmányjogi panasszal élt. Indítványa szerint a döntés sértette (többek között) az Alaptörvény II. cikke szerinti emberi méltósághoz, valamint a VI. cikk (1) bekezdése által védett magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát. Azzal ugyanis, hogy a bíróság végzésében arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező utónevének és jogi nemének megváltoztatására egyik hatóság sem rendelkezik hatáskörrel, “tartalmilag megfosztotta […] a transzszexuális indítványozót az utónév és a jogi nem megváltoztatásának lehetőségétől.” A kérelmező által kifejtettek szerint a névváltoztatásra irányuló eljárásra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal hatáskörrel és országos illetékességgel rendelkezik, a névváltoztatás joga pedig kizáró rendelkezés hiányában a menekült kérelmezőt is megilleti. Erre tekintettel a névváltoztatási eljárást le kellett volna folytatni akkor is, ha a jogi nem változásának nyilvántartásba vételére anyakönyvi bejegyzés hiányában nem kerülhet sor.

Az Alkotmánybíróság a 2018. június 19-én kelt 6/2018. (VI. 27.) AB határozattal elutasította a kérelmező alkotmányjogi panaszát. A határozat szerint az ügyben nem volt olyan irányadó jogszabály, amelyet a konkrét esetben a bíróság alkalmazhatott volna, illetve amelynek megfelelő értelmezésével alkotmányos döntést hozhatott volna. A testület azonban saját objektív alkotmányvédő funkciójára alapítva megállapította, hogy a jogalkotó alaptörvényt sértve mulasztott, amikor a menekültek alapjogait érintő kérdést szabályozatlanul hagyta. Erre tekintettel – másfél éves határidőt tűzve – felhívta az Országgyűlést az alaptörvény-ellenes mulasztás orvoslására, amelyre azonban azóta sem került sor.

A kérelmező az alkotmányjogi panasz benyújtását követően, 2017. május 29-én az Egyezmény magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogot védő 8. cikkének megsértésére hivatkozva a Bírósághoz fordult.

Az EJEB döntése

A magyar kormány az érdemi vizsgálat mellőzését kérve azzal érvelt, hogy a kérelmező akkor fordult az EJEB-hez, amikor a hazai alkotmányjogi panaszt a magyar testület még nem bírálta el, erre tekintettel nem merítette ki a hazai jogorvoslatokat. Alternatív érvelésében arra hivatkozott, hogy amennyiben az alkotmánybíróság eljárása nem hatékony, akkor a rendesbírósági eljárás sem tekinthető annak, ez esetben pedig a kérelmező kifutott a hat hónapos határidőből.

A kérelmező kifejtette, hogy az alkotmányjogi panasz nem alkalmas a jogsérelem gyors kezelésére. Amennyiben pedig a rendesbírósági eljárás sem lenne hatékony, ahogyan arra a kormány hivatkozott, akkor jogorvoslati lehetőség hiányában a jogsértés folyamatos, így a hat hónapos határidő nem telhetett el.

Az EJEB az időközben megszületett alkotmánybírósági elutasító döntésre is figyelemmel elutasította a kormány álláspontját, kiemelve, hogy a jogalkotó az alkotmánybíróság által szabott határidő eltelte ellenére az EJEB döntéséig sem rendezte a kérdést.

Az ügy érdemére vonatkozóan az EJEB a nagykamarai Hämäläinen-ügyre mutatva abból indult ki, hogy a részes államokat a 8. cikk alapján tevőleges kötelezettség terheli a tekintetben, hogy biztosítsa a transznemű emberek számára az identitásuknak megfelelő jogi nem állami elismerését. A magyar rendes- és alkotmánybíróság által is megállapítottak szerint azonban a jogszerűen Magyarországon letelepedett külföldiek számára anyakönyvi bejegyzés hiányában a jogrend nem biztosította a név és jogi nem megváltoztatásának lehetőségét.

A kérdés az EJEB szerint az volt, hogy a magyar hatóságok megfelelő egyensúlyt teremtettek-e a kérelmező magánérdeke és a közérdek között (utóbbi szempontjából a háromtagú bizottság az anyakönyvi rendszer megbízhatóságát értékelte releváns szempontnak). Az EJEB leszögezte: az alapvetően a részes államokra tartozó kérdés, hogy miként, milyen eljárásban biztosítják a transzneműek számára a nem jogi elismerésének lehetőségét, de valamilyen eljárásban ezt meg kell tenniük.

Rámutattak arra is, hogy a kérelmező kérelmét Magyarországon egy fórum sem vizsgálta érdemben: a joghézag tényének és a hatáskör hiányának megállapítása során eleve fel sem merült a kérelmező érdekeinek mérlegelése. Minderre tekintettel az EJEB megállapította, hogy az ügyben a magyar kormány megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

Nem-vagyoni kártérítésként a kérelmezőnek 6,500 eurót, míg költségeire tekintettel 1,500 eurót ítéltek meg.

(ejeb.atlatszo.hu)

Kapcsolódó cikkek:


Home office: nehezített pályán az adatvédelem
2020. november 25.

A cégek még alig ocsúdtak fel a GDPR okozta „traumából”, máris azzal kellett szembenézniük, hogy a járvány miatt elterjedt távmunka miatt bizalmas céges iratok kerültek a munkavállalók háztartásába.