Trócsányi: alkotmányos a bankok elszámoltatása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fogyasztót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a szerződéskötés időpontja óta a törvényes árfolyamon és a szerződéskötéskori, eredeti kamatszinten történt volna az elszámolás – mondta Trócsányi László az elszámolási törvényjavaslat parlamenti expozéjában. Az igazságügyi miniszter közölte: határozott jogi álláspontja, hogy a bankok által támadott jogszabály megfelel az alaptörvénynek; véleményét már közölte is az Ab-vel.


A fogyasztókkal szembeni elszámolások befejezése után új időszámításnak kell kezdődnie a magyar bankrendszerben – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden az elszámolási törvényjavaslat általános vitáját megnyitó parlamenti expozéjában.

A Ház előtt fekvő előterjesztés az érvénytelen hitelszerződéses kikötések miatt a fogyasztók javára mutatkozó túlfizetések elszámolásáról rendelkezik – magyarázta a tárcavezető. A javaslat fontos céljának nevezte, hogy lezáruljon az az időszak, amely alatt a magyar bankszektorban széles körben történhettek tisztességtelen eljárások a fogyasztókkal szemben.

„A fogyasztói kölcsönszerződések adósainak védelme és jogi helyzetük rendezése jelenleg hazánk egyik legsürgetőbb problémája” – mondta Trócsányi László, egyedülállónak nevezve a kormány mostani vállalkozását, amelyhez szerinte széles társadalmi konszenzusra van szükség.

Kifejtette: az elszámolási törvényjavaslat az elszámolásnak csak az általános polgári jogi szabályait határozza meg, a részletszabályok kidolgozására a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kap felhatalmazást. A rendeleti szintű szabályozás előnyének tartja, hogy az bármilyen új esetcsoport felmerülése esetén rugalmasabb reagálást tesz lehetővé, mint egy törvénymódosítás.

Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek

A kiadvány a gazdálkodókat érintő két legfontosabb területet, a társasági jog és a szerződési jog alapvető szabályait foglalja össze. Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik könnyen érthető és áttekinthető formában szeretnének tájékozódni az új szabályokról.

További információ és megrendelés >>

Az elszámolás főszabálya, hogy az érvénytelen szerződéses kikötések alkalmazása miatt keletkezett túlfizetést előtörlesztésként kell figyelembe venni – ismertette az igazságügyi miniszter. Ennek lényege – folytatta -, hogy a fogyasztót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a szerződéskötés időpontja óta a törvényes árfolyamon és a szerződéskötéskori, eredeti kamatszinten történt volna az elszámolás. A fennálló szerződésekhez kapcsolódóan a pénzügyi intézményeknek újra kell számolniuk a tartozás teljes összegét, valamint meg kell határozniuk a jövőbeni törlesztőrészleteket is. Az új árfolyamon és kamatszinten történő elszámolás következtében mind a tartozás még fennálló összege, mind pedig a törlesztőrészletek csökkenni fognak – közölte a miniszter.

Lezárt szerződéseknél a túlfizetést a pénzügyi intézmény ténylegesen kifizeti majd a fogyasztónak – tette hozzá Trócsányi László, megjegyezve, hogy a bankokat a 2009. július 26. után megszűnt szerződéseknél terheli elszámolási kötelezettség.

A végtörlesztők esetében össze kell vetni a korábban kapott kedvezményt és a túlfizetett összeget, s az esetleges különbözet jár vissza a fogyasztónak. Az árfolyamgátba belépett adósoknál a túlfizetett összeget elsősorban a gyűjtőszámlán írják jóvá – részletezte.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy elsőként – 2015. január 15-29. között – azok a devizahiteles fogyasztók kapják meg elszámolásukat, akiknek bankja nem indított pert. A pereskedő pénzintézeteknek a devizahiteles adósaikkal a következő hónapban, február 14-28. között – de legkésőbb a per jogerős befejezését követő 60. napon – kell elszámolniuk. A forinthiteleseknek április 16-30., illetve – banki per esetén – augusztus 15-29. – de legkésőbb a per befejezését követő 60. napon – kell megküldeni az elszámolást. A végtörlesztőkkel pedig november 30-ig kell elkészíteni az elszámolást.

Tehát „a 2015-ös év a banki elszámolásokról fog szólni” a törvény alapján – összegezte.

Trócsányi László kifejtette, hogy a törvényjavaslat a megszakított végrehajtási eljárásokról is rendelkezik, miután a júliusi devizahitel-törvény alapján több tízezer ilyen eljárás szakadt meg. Fontos elvi rendelkezés, hogy az újraindulással kapcsolatban a végrehajtók nem számíthatnak fel újabb díjakat – közölte.

Arról is beszámolt, hogy a javaslat célja elősegíteni az átlátható árazásra való mielőbbi áttérést. Ennek érdekében legkésőbb 2016. április 30-ig kamatmoratóriumot írnak elő, amelynek értelmében a bankok nem jogosultak egyoldalú kamat-, költség- vagy díjemelésre.

A miniszter szólt továbbá a jelenleg zajló, a bankok által devizahiteles perekről, kitérve ezek közül azokra, amelyekben az eljáró bíró felfüggesztette az eljárást és az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult. Trócsányi László megerősítette: határozott jogi álláspontja, hogy a támadott – a parlamentben júliusban elfogadott – jogszabály megfelel az alaptörvénynek, és kiállja az alkotmányosság problémáját. Ezzel kapcsolatos véleményét a múlt héten megküldte az Ab-nak, és az újabb felfüggesztésekre tekintettel azt ezen a héten további észrevételekkel egészíti ki – közölte.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.