Trócsányi: fontosak a pártfogó felügyelők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pártfogó felügyelők nem csupán a jog, hanem emberségük eszközeivel is segítenek rehabilitálni, reintegrálni a bűnelkövetőt, ez a leghatékonyabb bűnmegelőzés, a bűnmegelőzés pedig a leghatékonyabb igazságszolgáltatás – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter egy pénteki szakmai konferencián, Budapesten.


A kriminalitás kezelése a közösségben című rendezvényen a miniszter hangsúlyozta: a pártfogó felügyelők nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a hazai büntetőpolitikában is teret hódító helyreállító igazságszolgáltatás méltó módon szolgálja a sértettek jóvátételét, megnyugvását, mindemellett az elkövetők megbánását, ezen keresztül pedig végső soron a közösség érdekeinek érvényesülését.

Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban

Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát.

További információ és megrendelés >>

Trócsányi László előadásában elismerően szólt a pártfogó felügyelői szolgálatról, amely tavaly több mint százezer üggyel foglalkozott, tehermentesíti a bíróságokat és a büntetés-végrehajtás intézményeit, és ezzel a költségvetést.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.