Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szeretné, hogy költségvetési kérdésekkel ismét foglalkozhasson a testület. Az új igazságügyi miniszter a tényleges életfogytiglanról is beszélt a Heti Válasznak adott interjújában.
Trócsányi László igazságügyi miniszter megvizsgálja, változtathatnak-e azon a törvényi szabályozáson, amely alapján jelenleg nem kerülhetnek az Alkotmánybíróság elé a költségvetéssel kapcsolatos jogszabályok. A tárcavezető a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelent interjújában az erre vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: bízik abban, hogy ezt a szabályt „előbb-utóbb megszüntethetjük”. Jelezte, az erről szóló döntéskor a gazdasági válságból való kilábalás volt a tét, vagyis az, hogy Magyarországot „európai gondnokság” alá kell-e helyezni.
Arra a kérdésre, javasolni fog-e törvényi változtatást, Trócsányi László azt mondta: meg fogja vizsgálni ennek lehetőségét, „nem szerencsés ugyanis, hogy az indítványozók külföldön keresnek jogorvoslatot a hazai fórumok helyett”.
A miniszter a tényleges életfogytiglan megtartásával kapcsolatban beszélt arról is, hogy az alaptörvényben már benne van a kegyelmezési jog, és szeretnének egy külön kegyelmezési törvényt beterjeszteni az Országgyűlésnek, amely ennek rendjét szabályozza. „Az alaptörvényben szerepel a tényleges életfogytiglan, és maradni is fog” – szögezte le Trócsányi László a Heti Válasznak.
Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014. Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira! |
---|
2014. 06. 27.: Új cégjogi szabályok – Dr. Hámori Andrea 2014. 09. 12.: Újdonságok a polgári perjog területén – Dr. Sántha Ágnes 2014. 10. 03.: Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit 2014. 11. 07.: Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter 2014. 12. 05.: Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3. |
Az alaptörvény alapján a köztársasági elnök gyakorolja az egyéni kegyelemezés jogát. A közkegyelem az Országgyűlés hatásköre. Az egyéni kegyelmezési eljárás lefolytatására vonatkozó szabályozást a büntetőeljárásról szóló törvény tartalmazza. Az államfő kegyelmi jogköre a büntetésekre (például szabadságvesztés, elzárás, közérdekű munka) és a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, továbbá a büntetőjogi intézkedések közül kizárólag a próbára bocsátásra, a jóvátételi munkára, illetve a fiatalkorúak esetében kiszabható javítóintézeti nevelésre terjed ki. A fentiekben fel nem sorolt intézkedés mérséklése vagy elengedése, valamint a már végrehajtott büntetés vagy intézkedés utólagos elengedése iránt kegyelmi kérelem nem nyújtható be.
(Forrás: MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!