Tuzson Bence hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrát tervez


Nem foglalkozna uniós ügyekkel a tárca, tevékenységének fókuszába a jogi szuverenitás védelme és az ítélkezési gyakorlat áttekintése kerül.

Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne. A politikus az MTI-nek csütörtökön adott nyilatkozatában azt is elmondta: vezetése alatt a minisztérium fókuszába a jogi szuverenitás védelme és az ítélkezési gyakorlat áttekintése kerül majd.

Tuzson Bence – aki Varga Juditot váltja az igazságügyi tárca élén – hangsúlyozta: Orbán Viktor miniszterelnököt arra kérte, hogy „egy tiszta, hagyományos Igazságügyi Minisztérium” jöjjön létre, és az európai uniós ügyek a kormányzati struktúrán belül máshova kerüljenek.

A leendő tárcavezető kiemelte: a minisztérium fókuszába egyrészt Magyarország jogi szuverenitásának védelme kerül majd, mert álláspontja szerint az utóbbi időszakban szuverenitásunk „támadás alatt állt”.

Különösen fontosnak nevezte, hogy az Európai Unión belül a nemzeti hatáskörbe tartozó területek megmaradjanak, és ne „egy európai birodalomban gondolkozzunk”, hanem továbbra is „azonos jogokkal rendelkező nemzetállamok egységes szövetségéről beszéljünk”.

Tuzson Bence a másik fontos témaként az ítélkezési gyakorlat áttekintését nevezte meg, hangsúlyozva, hogy jogszolgáltatásnak mindig az emberek a szempontjait kell a legfontosabbnak tartania. Fontos, hogy a bíróság függetlenségének megőrzése mellett tovább fejlődjön a gyors és hatékony igazságszolgáltatás, úgy, hogy az emberek számára egy világos joggyakorlat alakuljon ki – mondta. Jelezte, hogy miniszterként szeretne majd erről a bírósági rendszer képviselőivel egyeztetést folytatni és ennek megfelelően, hogyha szükséges, akkor jogalkotási eszközökkel is beavatkozni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.