Új elnöke van a Gyulai Törvényszéknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bagdi Árpád Gyulát nevezte ki a Gyulai Törvényszék elnökévé június 15-étől, hat évre Handó Tünde.


Bagdi Árpád Gyulát nevezte ki a Gyulai Törvényszék elnökévé június 15-étől, hat évre Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

A korábbi elnök, Baur Péter mandátuma április 15-én lejárt, az új szabályok szerint nem volt meghosszabbítható a kinevezése. A posztjára kiírt első pályázatra senki sem jelentkezett, a másodikra viszont ketten is. Közülük a Gyulai Törvényszék összbírói értekezlete Bagdi Árpád Gyulát támogatta jelentős többséggel – írták a közleményben.

Bagdi Árpád Gyula jogi diplomáját a Miskolci Egyetemen szerezte, 2004 őszétől fogalmazóként dolgozott a Szeghalmi Városi Bíróságon, 2009 végétől polgári ügyszakos bírósági titkár volt a Békés Megyei Bíróságon, majd a Gyulai Törvényszéken. 2013 májusától a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon munkaügyi ügyszakban dolgozott, közben 2012-től a Gyulai Törvényszék sajtószóvivője is volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Második alkalommal indult „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzus a Széchenyi István Egyetemen

Gyermekvédelmi szimpóziummal nyitotta meg „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzusát a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara. A nyolcalkalmas, elsősorban középiskolásoknak szóló program során a résztvevők széles körű jogi ismeretekre tehetnek szert, és intézményi pontokat is szerezhetnek egyetemi felvételijükhöz.

2024. október 1.

Alapjogok a mesterséges intelligencia korában

A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.