Újabb internetes csaló került vád alá


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Monori Járási Ügyészség kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a fiatal nővel szemben, aki mobiltelefont, X-Box játékkonzolt kínált eladásra az interneten, de miután a vételárat megkapta, semmit nem küldött a közel 100, becsapott vevőnek.


A bűnügy vádlottja, egy fiatal nő 2013. augusztusától 2014. január közepéig Budapest több internet kávézójában az internet hirdető oldalain mobiltelefont, számítástechnikai eszközöket, laptopot, X-Box játékkonzolt kínált eladásra. A hirdetésekbe az internetes képkeresőn talált képeket szerkesztette be. Elérhetőségeként email címeket, feltöltő kártyás, csak pár hétig használt telefonszámokat adott meg. Azt kérte a hirdetésre jelentkező vevőktől, hogy a kiszemelt áru vételárát előre utalják át a bankszámlájára.

A hirdetésre az ország számos pontjáról jelentkezők előre átutalták a termék árát, amit a nő felvett a bankszámlájáról és a saját megélhetésére költötte. A megrendelt terméket egyetlen esetben sem küldte meg, mert arra eleve lehetősége sem volt.

A nő 92 embert tévesztett meg. A becsapott sértetteknek 5.000,- forinttól 60.000,- forintig terjedő összegben okozott kárt. A vádlott a csalásokkal négy és fél hónap alatt 550.000,- forint bevételhez jutott.

A Monori Járási Ügyészség kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és csalás vétségével vádolja a nőt, akivel szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A vádlott bűnösségének megállapítása esetén, a Btk. alapján három évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

A vádlott bűnösségéről a Monori Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.