Újra előzetesben a zuglói gázoló


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2017. január 18-án megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését és egy hónapra ismételten elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, aki 2016. november 7-én napközben Budapesten személygépkocsival halálra gázolt és cserbenhagyott egy idős férfit – közölte a Fővárosi Törvényszék.

 


A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. január 13-án megszüntette a gyanúsított előzetes letartóztatását és egy hónapra elrendelte a házi őrizetét. A házi őrizet szabályait nyomkövető technikai eszköz alkalmazásával rendelte ellenőrizni. 

A végzés ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítása érdekében. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az ügyészi fellebbezést alaposnak találta.

[htmlbox BDT]

 

Indokolásában kiemelte, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a helyszínt a balesetet követően elhagyta, majd később a lezárt, balesetet okozó járműve mellett a rendőrök jelenlétét észlelve elszökött a helyszínről. A közúti közlekedési előéleti pontrendszer nyilvántartás szerint a gyanúsított korábban több szándékos közúti közlekedési szabálysértést is elkövetett. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a korábban elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége miatt folyamatban lévő büntető eljárás megalapozza a bűnismétlés veszélyét is. A bűncselekmény elkövetési körülményeire, tárgyi súlyára és a fent leírtakra is figyelemmel a másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által alkalmazott kényszerintézkedés nem elegendő az eljárási célok eléréséhez, a szökés, elrejtőzés veszélyének a kiküszöböléséhez.

A gyanúsított baleset után tanúsított magatartására, a kiszabható büntetés mértékére, a közlekedési előéletére is figyelemmel a törvényszék egyetértett az ügyészség fellebbezésében foglaltakkal abban, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartása az eljárási célok elérése érdekében szükséges és indokolt. A gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés reális veszélye fennáll, az előzetes letartóztatás meghosszabbításának különös feltételei megállapíthatóak. 


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.