Uniós bíróság: az EU megtámadta a gyermekvédelmi törvényt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Beérkezett az Európai Bizottságnak a gyermekvédelmi törvény néven ismert magyar jogszabálycsomaggal kapcsolatos, kötelezettégszegés megállapítása iránti keresete az Európai Unió Bíróságához – tájékoztatott az uniós bíróság.

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága közölte: az Európai Bizottság Magyarország ellen indított, kedden beérkezett keresetében a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépést biztosító jogszabályt, valamint azokat a tilalmakat és korlátozásokat kifogásolja, amelyek egyes törvénymódosításokban a gyermekek védelme érdekében a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésre, a nem megváltoztatására, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére és/vagy megjelenítésére vonatkoznak.

A kereset a C-769/22 ügyszámon került be a bíróság nyilvántartásába – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.