Uniós bíróság: súlyos bűncselekmények elkövetése esetén meg lehet vonni a menekültstátuszt az EU-tagállamokban


Az európai uniós tagállamok megfoszthatják védett státuszuktól azokat a menekülteket, akik súlyos bűncselekményeket követnek el, és veszélyt jelentenek a társadalomra nézve – szögezte le az Európai Unió Bírósága csütörtöki határozatában.

„Az érintettnek egyebek között valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt kell jelentenie a társadalom valamely alapvető érdekére, és a határozatnak meg kell felelnie az arányosság elvének” – áll a luxemburgi székhelyű testület ítéletében.

Az uniós bíróság ugyanakkor hozzátette: az, hogy a menekültstátusszal rendelkező személy súlyos bűncselekményt követett el befogadó országában, és ezért jogerősen elítéltek, nem jelentheti a menekültstátusz automatikus megvonását. Megállapítást kell, hogy nyerjen az is, hogy az illető veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmára. A veszélyesség foka nem állapítható meg olyan különálló bűncselekmények halmazata révén, amelyek közül önmagában véve egyik sem minősül különösen súlyosnak.

A határozatban kiemelték: az illetékes hatóságok feladata, hogy minden egyes esetben értékeljék az ügy sajátos körülményeit. Ha az uniós jog által megállapított két feltétel teljesül, a tagállamnak lehetősége van arra, hogy visszavonja a menekülti jogállást, ugyanakkor nem köteles élni ezzel az eszközzel – áll a dokumentumban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.