Utolsó szakaszába ért a Donald Trump elleni büntetőtárgyalás New Yorkban


A védőügyvéd, majd az ügyész zárszavával folytatódott kedden a Donald Trump ellen New Yorkban indult büntetőeljárás, amelyben akár a héten meghozhatja döntését az esküdtszék.

Todd Blanche, a volt elnök ügyvédje záróbeszédében arra hívta fel az esküdtek figyelmét, hogy véleménye szerint az április közepén indult bírósági tárgyaláson az ügyészség és tanúi nem tudták alátámasztani a bűncselekmény tényét, amivel védencét megvádolták, erre bizonyítékkal nem tudtak szolgálni.

Joshua Steinglass, a manhattani kerületi ügyészség ügyésze ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy „bizonyítékhegyeket” tártak az esküdtek elé. Donald Trumpot, a manhattani ügyész, Alvin Bragg 34 rendbeli bűncselekménnyel, üzleti iratok meghamisításával vádolta meg. A demokrata párti színekben dolgozó ügyész szerint Donald Trump korábbi ügyvédje a hallgatási pénz kifizetését jogi költségként tüntette fel, amivel további, választáshoz kapcsolódó törvénytelenséget próbált elleplezni, és mindez a volt elnök tudtával történt.

A vádban szereplő cselekmény 2016-ban történt, az elnökválasztási kampány során. Donald Trump, a volt elnök és egyelőre nem hivatalos republikánus elnökjelölt kedden a záróbeszédek elhangzása előtt, a bírósági tárgyalást megelőzően adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „ez egy nagyon veszélyes nap Amerika számára”, amihez hozzátette, hogy Joe Biden miatt áll a bíróság előtt, aki fegyverként használja fel hatalmát, az országot pedig politikájával tönkreteszi.

A Fehér Ház kedden azt jelezte, hogy Joe Biden elnök amint az esküdtszék kimondja ítéletét, nyilatkozatot tesz majd politikai ellenfelének büntetőügyével kapcsolatban.

A bíróság tervezett menetrendje szerint szerdai tárgyalási napon az ügyészi és ügyvédi záróbeszédeket követően a bíró iránymutatást ad az esküdtszék tagjai számára, hogy milyen elveket követve kell meghozniuk döntésüket. A bíró ebben utalhat arra, hogy mely bizonyítékokat vegyenek figyelembe, melyeket mellőzzenek.

Az esküdtek akár már csütörtökön is döntést hozhatnak. A bűnösség megállapításához, valamint az ártatlanság kimondásához is egyhangúságra van szükség. Amennyiben a 12 esküdt nem tud ugyanarra véleményre jutni, akkor az határozatképtelen esküdtszéket jelent, és az ügy újratárgyalásához vezethet. Az újratárgyalási szándékot az ügyészségnek kell bejelentenie.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Társadalmi felelősségvállalás kérdése is a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

Évente közel 200 milliárd forintot fizetnek be a hazai vállalkozások rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába, mivel a foglalkoztatottak között a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot. Becslések szerint ez a csoport akár 100 ezres tartalékot is jelenthet a magyar munkaerőpiacnak. Az ezen munkavállalók munkába állításához szükséges jól átgondolt stratégia kidolgozásához és megvalósításához a legtöbb vállalat jelenleg nem tud megfelelő szakembert allokálni, ezért érdemes külsős szakértő vagy HR szolgáltató támogatását bevonni.

2024. június 20.

MOKK: tudatosabban tervezik vagyoni viszonyaikat a házasságra készülők

Egyre idősebb korban házasodnak a magyarok, a nők átlagosan már csaknem harminc évesen kötnek először házasságot. A magasabb életkorral gyakran nagyobb vagyon jár, ami a közjegyzők tapasztalatai szerint az egyik oka, hogy egyre többen kötnek házassági vagyonjogi szerződést. Az általános vélekedéssel szemben ez nemcsak a kapcsolat megszűnése esetén segítheti a feleket, de egy bedőlt hitel tekintetében a közös családi vagyon egy részét is megmentheti. Sokan pedig azért szerződnek a házastársukkal, mert több kapcsolatból is született gyermekük, és azt szeretnék, hogy egyenlően örököljenek utánuk.