Ütött a közterület-felügyelő, felfüggesztett börtönre ítélték


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy év, három évre felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság egy közterület-felügyelőt, aki megütötte egy pártaktivista hozzátartozóját – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A közlemény szerint a 46 éves közterület-felügyelő tavaly májusban intézkedett a III. kerületi Pethe Ferenc téren, ahol egy gépkocsi a járdán állt.

Az autóban egy párt aktivistái ültek, akik egy bejelentett, európai uniós választási kampányrendezvény miatt voltak a helyszínen.

A vádlott és az aktivisták között nézeteltérés alakult ki, mivel a közterület-felügyelő nem tartotta szabályosnak a parkolást.

A vádlott átvette a rendezvény bejelentését igazoló iratot, és fényképet akart készíteni róla. Az egyik aktivista azonban arra hivatkozott, hogy azon személyes adatok találhatók, ezért visszakérte.

Ekkor érkezett a helyszínre az egyik aktivista hozzátartozója, aki megpróbálta visszavenni a bejelentőlapot, de ekkor a vádlott arcon ütötte őt.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a közterület-felügyelő ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt emelt vádat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előtt.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, büntetővégzésben szabjon ki felfüggesztett szabadságvesztést.

A bíróság a vádirat alapján a férfira egy év, három évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki. Az ügyészség a döntést elfogadta – áll a közleményben.

A végzés az MTI információja szerint nem jogerős, mert a vádlott védője tárgyalás tartását kérte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 7.

Bolti eladó és vásárló bántalmazásáért ítéltek el egy hajléktalant

Gyorsított eljárásban ítélték el azt a 30 éves újpesti hajléktalan férfit, aki a nyugdíjasoknak fenntartott idősávban akart vásárolni, s amikor nem szolgálták ki, bántalmazta az egyik idős vásárlót és a bolti eladót is – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.