Vádat emeltek a bírókat és ügyészt fenyegető nő ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minősített zaklatás bűntette és becsületsértés vétsége miatt emelt vádat egy nő ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Szegedi Járásbíróságon – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.

A közlemény szerint a 43 éves Csongrád-Csanád megyei nő ellen különböző büntetőügyek indultak – zaklatás, testi sértés és hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint garázdaság és rongálás vétsége miatt -, amelyekben a bíróság többek között végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte őt.

A nő 2021 áprilisától, az ügydöntő határozatok kihirdetését követően, internetes üzenetküldő alkalmazáson keresztül fenyegető és zaklató jellegű üzeneteket küldött az ügyében eljáró bíróknak az általuk hozott ítéletek miatt.

A szöveges és hangüzenetekben trágár módon szidalmazta a hivatalos személyeket és a bírókat, valamint a családjaikat több alkalommal megöléssel fenyegette – írták, megjegyezve: a bíróknak küldött üzenetekben a nő az ügyében eljáró ügyészt is trágárkodva szidalmazta és fenyegette, azt üzenve neki, hogy „vér fog folyni”, és mindenki meg fog bűnhődni.

A nyomozó ügyészség elrendelte a nő őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki, majd eredményesen indítványozta letartóztatását. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte.
Az elkövető jelenleg hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetését tölti – írta közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. január 3.

Bérgyilkossal fenyegette a rab a börtönőrt

Vádat emeltek hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt egy fogvatartott ellen, aki előbb bérgyilkossal fenyegette meg a ruházatát átvizsgáló börtönőrt, majd kétszer megütötte őt.