Vádat emeltek a tűzijátékkal lövöldöző ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy 19 éves férfi ellen, aki szilveszterkor tűzijátékkal lőtt meg egy 19 éves nőt Győrben – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Takács Péter főügyész közleménye szerint a férfi baráti társaságával éjfél után kiment az utcára, hogy tűzijátékokat lőjenek fel. Az utcán más ünneplők is voltak, köztük a férfi egy távolabbi ismerőse. A fiatal férfi a nő felé irányította a római gyertya típusú tűzijátékot, majd „a boszorkányokat el kell égetni” felkiáltással előszőr közelről lábon, majd hason lőtte.

A nő nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett, ruhája több helyen kiégett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 21.

Szaharov-díj – Kilenc jelölés érkezett az emberi jogok, a szólás- és gondolatszabadság védelméért járó EP-díjra

Kilenc jelölés érkezett az Európai Parlament által az emberi jogok, a szólás- és gondolatszabadság védelméért odaítélhető Szaharov-díjra, eszerint idén az iráni nők, az afganisztáni oktatásért küzdők csoportja, Georgia Európa-párti népe és egy georgiai ügyvéd, ugandai klímaaktivisták, nicaraguai emberi jogi jogvédők és abortuszpárti nőjogi harcosok kaphatják az elismerést.

2023. szeptember 20.

Öntisztázás a közbeszerzési eljárásban

A Fővárosi Törvényszék szerint a kérelemre induló eljárásban is fennáll a Közbeszerzési Hatóság tényállásfelderítési kötelezettsége, de az nem egyenlő a kérelem teljesíthetőségéhez elegendő bizonyítékok beszerzésével, a hatóság ezzel ellentétes eljárása ugyanis sértené a részrehajlás tilalmát.