Vádat emeltek a vásárhelyi önkormányzatot támadó hacker ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség egy helybéli férfival szemben a hódmezővásárhelyi önkormányzat informatikai rendszerét ért támadás ügyében – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

A férfit információs rendszer és adat megsértésének bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a férfit alkalmazó helyi cég 2017 júliusában kötött szerződést a polgármesteri hivatallal internetszolgáltatásra, valamint a számítástechnikai rendszer fenntartási és javítási feladatainak ellátására. A cég részéről a vádlott járt el, így rendelkezésére álltak az informatikai rendszerek üzemeltetéséhez szükséges nyilvántartások és jelszavak.

A vállalkozás nevében a férfi 2018. október 2-án felmondta a vállalkozási szerződést és visszaadta a megbízónak az üzemeltetéshez korábban átvett nyilvántartásokat és jelszavakat.

A cég ezután nem nyújtott informatikai szolgáltatást a polgármesteri hivatalnak. Ennek ellenére a vádlott 2019 júniusában a korábban megismert jelszavakkal, több alkalommal belépett a megbízó szerverére. Egy távoli elérést biztosító program használatával a szerveren egy új operációs rendszert futtató virtuális gépet hozott létre, amelynek segítségével az informatikai rendszer felderítésére alkalmas programokat és szoftvereket telepített.

A vádirat szerint a vádlott a cselekményével a megbízó információs rendszerébe adatokat vitt be, az ott tárolt, kezelt, feldolgozott adatokat jogosulatlanul megváltoztatta.

A polgármesteri hivatalban 2019. július 2-án vették észre az illegális virtuális gépet és programokat, azokat eltávolították, intézkedtek a jogosulatlan belépés megelőzése érdekében, és a vádlottal szemben eljárást kezdeményeztek – tudatta a csoportvezető ügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.