Vádat emeltek az Akácfa utcai emberölés ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Távollétében vádat emeltek különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint kifosztás bűntette miatt egy kínai állampolgárságú férfi ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint egy évvel ezelőtt olyan súlyosan bántalmazott egy 19 éves nőt annak belvárosi lakásában, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölte a főügyész csütörtökön.


Ibolya Tibor közleményében azt írta: a vádirat szerint a kínai férfi a bűncselekményt megelőzően már pár hete Budapesten tartózkodott, munkát keresett a fővárosban.

A vádlott 2015. május 1-jén délután egy mobiltelefonos alkalmazáson keresztül felvette a kapcsolatot a prostitúcióval foglalkozó sértettel alkalmi szexuális szolgáltatás érdekében. Egyeztették a találkozó időpontját, a nő a kínai férfinak a lakása címét is megadta.

A férfi a megbeszéltek szerint késő este érkezett a sértett Akácfa utcai lakásához. Mintegy másfél órával később, 23 óra körül a vádlott ismeretlen okból a nőre támadt, őt többször megütötte, fojtogatta, majd egy késsel a már földön fekvő sértettet súlyosan megsebesítette.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

A fiatal nő nem sokkal a bántalmazás után a helyszínen meghalt, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életének megmentésére azonnali orvosi segítség esetén sem lett volna lehetőség.

A férfi ezután magához vette a nő mobiltelefonját, bankkártyáját, készpénzét, valamint a támadáshoz használt kést, és elment a helyszínről. Másnap repülőjegyet vásárolt és elhagyta Magyarországot – tette hozzá Ibolya Tibor.

Tavaly július 2-án a cink.hu írta meg, hogy a férfi Kínában feladta magát. Akkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-nek megerősítette az értesülést, és közölte: a nemzetközi rendőri együttműködés keretében jutott a tudomásukra, hogy a férfi feladta magát. A kínai hatóságok felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal – tették hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.