Életfogytiglan egy ügyvéd megöléséért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Életfogytig tartó fegyházra ítélte a másodrendű vádlottat egy sámsonkerti idős ügyvéd megölése ügyében a Debreceni Törvényszék, az elsőrendű vádlott 16 év fegyházbüntetést kapott – közölte a törvényszék sajtószóvivője szerdán. Az ítélet nem jogerős.


Tatár Tímea közölte, a bíróság a vádlottakat társtettesként, aljas indokból, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, idős koránál fogva védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek.

Elmondta: a két férfi 2013. augusztus 20-án a nyugdíjáért ölt meg egy idős ügyvédet Hajdúsámson-Sámsonkertben. A 72 éves sértett visszavonultan élt a házában, oda nem engedett be senkit. Köztudomású volt, hogy magas nyugdíja van, rendszeresen iszik, az italozó életmódja miatt sokszor vált áldozattá. A vádlottak – V. János és N. Sándor – 2013. augusztus 20-án egy ismeretlen társukkal azért mentek az ügyvéd házába, hogy különböző értékek mellett megszerezzék a férfi nyugdíját. 

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

A két vádlott beugrott a kerítésen és bement a házba, az emeleti hálószobában meg is találta az ügyvéd nyugdíját. Amikor azonban távozni akartak, megjelent előttük a házigazda, aki egy karót felkapva megpróbálta visszaszerezni a pénzt. Az udvarra kijutva az egyik vádlott kicsavarta a karót az ügyvéd kezéből és a fejét, nyakát kezdte el ütni. Az idős ember a földre zuhant, ahol megrugdosták. A támadók végül az erősen vérző, haldokló sértettet magára hagyták és elmenekültek. Kora délután az ebédet hordó nő találta meg a földön fekvő férfit, de az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

Az ítélet indoklásában elhangzott: mivel megszaporodtak az idősek elleni brutális támadások, csak az életfogytig tartó fegyházbüntetésnek lehet visszatartó ereje.

Az ügyészség, valamint az elsőrendű vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért, míg a másodrendű vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős – mondta el Tatár Tímea.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.