Vádat emeltek egy egri tömegverekedés három résztvevője ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádol három embert, köztük két biztonsági őrt az Egri Járási Ügyészség – közölte a Heves megyei főügyész csütörtökön.

Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint a három férfi 2018 októberében egy 15 éves fiút bántalmazott az egri moziban tartott zenés-táncos rendezvényen. A sértettet először egy 20 év körüli fiatal – az ügy harmadrendű vádlottja – ütötte meg, s ennek nyomán tömegverekedés alakult ki.

Ebbe avatkozott bele a program rendjét felügyelő két biztonsági őr – az első- és a másodrendű vádlott -, aki a gyenge fényviszonyok és egy félreértés miatt a harmadrendű vádlott helyett a sértettet próbálta megfékezni. A fiú azonban őket is támadónak vélve ellenállt és erőszakosan próbált védekezni, amelyre válaszul a két őr erővel kirángatta a teremből és megpofozta.

Az Egri Járási Ügyészség a biztonsági őrökkel szemben felfüggesztett szabadságvesztés, illetve elzárás büntetés kiszabását indítványozta, továbbá javasolta határozott időre történű eltiltásukat foglalkozásuk gyakorlásától. A harmadrendű vádlott esetében az ügyészség közérdekű munkavégzés elrendelését kérte a bíróságtól.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. május 13.

Rádiós ügyekben döntött az NMHH

Debreceni, fehérgyarmati, karcagi, győri és miskolci rádiós médiaszolgáltatási lehetőségekről indíthat pályázati eljárásokat a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága.

2022. május 12.

Nőtt az ügyek száma a Kecskeméti Törvényszéken

Az országos 3,1 százalékos átlagot meghaladó, 4,6 százalékos volt az érkezett ügyek számának növekedése a Kecskeméti Törvényszék illetékességi területén működő bíróságokon – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Kecskeméten.

2022. május 12.

ÁSZ: finomításra szorulnak a környezeti fenntarthatóságra vonatkozó részletszabályozások

A jogszabályok egyértelműen megkövetelik a fenntarthatósági követelmények figyelembevételét az uniós forrásokból támogatott beruházások megvalósítása során, míg a tisztán költségvetési forrásokból támogatott beruházásokra vonatkozó szabályozások előírnak ugyan a környezeti fenntarthatóságra vonatkozó elvárásokat, de a részletszabályozások további kidolgozásra, finomításra szorulnak – erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Az állami beruházások hozzájárulása a fenntartható fejlődéshez című elemzésében.