Van-e helye felülvizsgálatnak előkészítő ülésen meghozott jogerős ügydöntő határozat ellen?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Be. 565. § (1) és (2) bekezdésében foglalt eljárási szabály megsértése miatt nem lenne helye felülvizsgálatnak akkor sem, ha e szabály megsértésével valóban hátrányosabb büntetést szabott volna ki a bíróság az ügyész által indítványozottnál. Ennek a szabálynak a megsértése ugyanis nem szerepel a Be. 608. § (1) bekezdésében felsorolt, egyben a 649. § (2) bekezdés d) pontjára tekintettel a felülvizsgálatot is megalapozó, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések között.

Az alapügy

A törvényszék ítéletében a II. rendű terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett testi sértés bűntettében, ezért három év két hónap szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani; rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, a bűnjelekről, valamint a bűnügyi költségről.

Az előkészítő ülésen meghozott jogerős ügydöntő határozat ellen a II. rendű terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja és a (2) bekezdés d) pontja szerinti okból. Abban kifejtette, hogy a vele szemben kiszabott szabadságvesztés tartama törvénysértő, mivel az ügyet előkészítő ülésen, „ügyészi kiegyezés” alapján bírálták el, és az ilyen esetben kiszabható szabadságvesztés nem haladhatja meg a három évet.

A törvényszék a II. rendű terhelttel szemben előkészítő ülésen hozott ítéletet. Erre tekintettel eljárásában a 2018. július 1. napján hatályba lépett 2017. évi XC. törvény (Be.) 868. §-ára tekintettel a LXXVI. Fejezet rendelkezéseit (Be. 499-508. §) alkalmazta.

Az adott ügyben az előkészítő ülésen az ügyész a vádat alátámasztó bizonyítékok megjelölését követően indítványt tett a terheltekkel szemben kiszabandó büntetés, illetve alkalmazandó intézkedés nemére és mértékére arra az esetre, ha a terheltek bűnösségüket a vádirattal egyezően beismerik; a II. rendű terhelttel szemben három év két hónap börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A Be. 500. § (2) bekezdésében írt kioktatás után a II. rendű terhelt úgy nyilatkozott, hogy a tárgyaláshoz való jogáról lemond, bűnösségét elismeri, emellett védője is kérte a beismerő nyilatkozat elfogadását. Ezért a bíróság a terhelt bűnösségét beismerő nyilatkozatát végzésével elfogadta, majd ítéletet hozott, melyet az ügyész is, valamint a II. rendű terhelt és védője is tudomásul vett. Ezért a törvényszék megállapította, hogy az ítélet ugyanezen a napon jogerőre emelkedett.

A Kúria döntése

A bíróság akkor, ha a Be. LXXVI. Fejezete szerint jár el, és a bűnösséget kimondó ítéletét a bűnösség beismerésére, a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadására, valamint az eljárás ügyirataira alapítja, a Be. 565. § (1) és (2) bekezdésére figyelemmel nem szabhat ki hátrányosabb büntetést, illetve nem alkalmazhat hátrányosabb intézkedést, mint amelyet a vádirat, illetve az ügyésznek a Be. 502. § (1)  bekezdése alapján előterjesztett indítványa tartalmaz.

Megjegyzi a Kúria, hogy akkor sem lenne helye felülvizsgálatnak, ha e szabály megsértésével valóban hátrányosabb büntetést szabott volna ki a bíróság az ügyész által indítványozottnál. Ennek a szabálynak a megsértése ugyanis nem szerepel a Be. 608. § (1) bekezdésében felsorolt, egyben a 649. § (2) bekezdés d) pontjára tekintettel a felülvizsgálatot is megalapozó, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések között.

Ez a rendelkezés, illetve a korábbi Be. XXVI. Fejezetében szabályozott tárgyalásról lemondás szabályai  2018. július 1. napjától már nincsenek hatályban; a hatályos Be., valamint Btk. ezt a jogintézményt nem tartalmazza, ezért nem helytálló az a terhelti érvelés sem, amely erre alapozva a szabadságvesztés vele szemben kiszabható mértékének felső határára vonatkozott.

A Btk. 83. § (1) bekezdése szerint a Be. XCIX. Fejezete szerinti eljárásban az egyezség jóváhagyása esetén a büntetés kiszabásakor a 82. § (2) bekezdésében meghatározott enyhébb büntetési tételek alsó határát kell alapul venni.

A Be. XCIX. Fejezetében szabályozott, az egyezség esetére irányadó külön eljárás szabályai és így a Btk. ezen rendelkezése azonban a terhelttel szemben nem voltak alkalmazhatóak, mivel a vádemelésre vele szemben nem a Be. 424. § (1) bekezdése alapján – azaz az ügyészség és a terhelt között a vádemelés előtt megkötött egyezségre tekintettel – került sor; az egyezség esetén folyó eljárás szabályai nem azonosak az előkészítő ülésen a bűnösség beismerése esetén folyó eljárás szabályaival. Emellett a kiszabott büntetés még a külön eljárásban sem sértette volna meg a Btk. idézett rendelkezését, mivel az csak a büntetési tétel alsó határára nézve tartalmaz rendelkezést.

Ekként a Kúria a törvényszék  ítéletét hatályában fenntartotta.

(kuria-birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.