Varga Judit: jövőre megkezdődhet a bírák bérének rendezése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ősszel indulnak a konkrét viták az igazságügyi alkalmazotti és a bírói bérek rendezésének részleteiről, jövőre pedig remélhetőleg megkezdődik a folyamat – közölte az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

Varga Judit azt mondta, a kormányfő megígérte neki, hogy számíthat a támogatására a fizetések rendezésének ügyében, mert méltatlan az igazságszolgáltatásban dolgozók bére.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy tiszteli elődjét, és folytatni akarja az általa megkezdett munkát, óhatatlanul megjelentek azonban új célkitűzések is, mivel mostantól az Igazságügyi Minisztérium segíti majd az Európai Unióval (EU) kapcsolatos magyar politikát.

A magyar jogalkotást érő brüsszeli kifogásokról Varga Judit úgy vélekedett: „boszorkányüldözés” zajlik. Noha bevett gyakorlat, hogy a tagállamok időnként színtiszta jogi vitába keverednek az EU-val, Magyarország esetében nem erről van szó, hanem politikáról – közölte, a Sargentini-jelentést is ebbe a kategóriába sorolva.

Azt mondta, miniszterként folytatja államtitkárként megkezdett munkáját, a hetedik cikkely szerinti eljárás ügyében képviseli a magyar érdekeket. A tagállamok kölcsönös tiszteletére épülő Európát kell szorgalmazni – hangoztatta.

Varga Judit úgy értékelte, hogy a visegrádi négyek (V4 – Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) együttműködése hihetetlenül sikeres.

Kiemelte: „sikerült megakadályoznunk”, hogy Manfred Weber vagy Frans Timmermans legyen az Európai Bizottság (EB) elnöke. Ursula von der Leyennek, a poszt várományosának személyiségéből, múltjából arra lehet következtetni, hogy nyitottabb lesz Közép-Európa problémáira – vélekedett a miniszter. Ugyanakkor hozzátette: ha az EB új elnöke a magyar nemzeti érdekeket sértő lépésre készülne majd, azt hárítani fogják.

Varga Judit a migráció ügyére is kitért. Azt mondta, az a cél, hogy hosszú távon olyan megoldás szülessen, amely minden állam érdekeit figyelembe veszi. Hozzáfűzte: nem fogják hagyni, hogy a döntéshozatal során megkerüljék Közép-Európát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Az amerikai állam feldarabolná a Google-t

A Google „monopolhelyzetére” hivatkozva az amerikai igazságügyi minisztérium a keresőóriás egyes részeinek feldarabolását akarja elérni. A cél az, hogy eladják azokat az üzletrészeket, amelyek segítettek fenntartani a cég „illegális monopóliumát” az online keresések terén – írja az Euronews.

2024. október 11.

MOKK: sokan adnak kölcsön ismerősöknek

Megnőtt a barátoktól, rokonoktól kért kölcsönök száma az utóbbi hónapokban a közjegyzők tapasztalatai szerint. Bár hivatalos adat nincs a magánkölcsönökről, egy tavalyi kutatás rámutatott, a magyar lakosság, ha megszorul, ugyanakkora arányban fordul pénzért a környezetéhez, mint a bankokhoz, ráadásul a többség előbb az ismerősöknél próbálkozik. Az ilyen kölcsönök felét azonban legfeljebb csak részben fizetik vissza, emiatt régi, tartós kapcsolatok mennek tönkre. Sok félreértést és vitát meg lehet előzni egy írásbeli szerződéssel, nagyobb összegű kölcsönnyújtásnál pedig érdemes jogász segítségét is igénybe venni. Amennyiben a kölcsönszerződést közjegyzői okiratba foglalják a felek, akkor a hitelező probléma esetén bírósági pereskedés nélkül hozzájuthat a tartozáshoz. De az adós is biztos lehet abban, hogy nem követelhetnek tőle többet a megállapodásban foglaltaknál, és szorult helyzetével sem tudnak visszaélni.