Varga Zs. András: a Kúriának van elnöke és nem az elnöknek Kúriája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kúriának szilárdnak, magabiztosnak és megbízhatónak kell lennie – mondta Varga Zs. András, a Kúria néhány napja hivatalba lépett új elnöke hétfőn, a legfelsőbb bírói fórum online megtartott teljes ülésén.

„Olyan Kúriaként kell működnünk, amelynek bírái Magyarország nagytekintélyű felsőbíróságának bíráiként össze tudják hangolni az egyes ügyek eldöntéséhez szükséges aprólékos dogmatikai megfontolásokat az Alaptörvény érvényesítésének általános követelményével” – derül ki a Kúria közleményéből.

Az új elnök így fogalmazott: „a Kúria nem absztrakt intézmény(…). A Kúria ma mi vagyunk. Önök, tisztelt Bíró Asszonyok és Urak, és Önök között egyik bíróként a Kúria elnöke.”

Varga Zs. András mérték és egyensúly megtartására törekszik, tudatában annak, hogy „a Kúriának van elnöke és nem az elnöknek Kúriája”.

Az állandó, érdemi és valódi együttműködés fontosságát hangsúlyozta, kijelentve: a tanácselnöki értekezlet elé tárja az összes olyan döntési javaslatát, amely a Kúria egészét érinti.

Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke az online ülésen a bírósági alkotmányos párbeszéd folytatását szorgalmazta és támogatásáról biztosította a Kúria új elnökét. „Az Alkotmánybíróság és a Kúria egyes, konkrét eseteken keresztül megvalósuló alkotmányos párbeszédének kulcsszerepe van a teljes bírósági rendszerre kiterjedő alapjogvédelmi mechanizmus hatékony érvényesülésének biztosításában” – fogalmazott.

Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a rendezvényen azt hangsúlyozta, hogy minden bírónak, minden beosztásban szolgálata során függetlenül és pártatlanul kell eljárnia. Felhívta a figyelmet a Kúria és az OBH közötti partneri viszony fontosságára és hozzátette: az OBH továbbra is biztosítja a nyugodt ítélkezés feltételeit.

A Kúria teljes ülésén részt vett mások mellett Polt Péter legfőbb ügyész és Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is.

Varga Zs. András volt alkotmánybírót tavaly októberben választotta meg 9 évre a Kúria elnökévé az Országgyűlés, és január 2-án vett át hivatalát elődjétől, Darák Pétertől, aki 2012 elejétől volt a legfőbb bírói fórum elnöke.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.