Vesztegetéssel gyanúsítanak két ügyvédet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés elfogadása miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki két ügyvédet és egyikük védencét.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága előtt költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben gyanúsítottként kihallgatott férfi terhelő vallomást tett egy másik emberre, akit ezután szintén gyanúsítottként hallgattak ki – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A gyanú szerint az ügyben elsőként kihallgatott férfi a védelmét ellátó ügyvédjével azt közölte, 30 millió forintért cserébe hajlandó korábbi vallomását úgy módosítani, hogy annak tartalma alapján megszüntessék az eljárást a másik emberrel szemben, vagy legalább enyhébb megítélésű bűncselekménnyel vádolják. Az ügyvéd az ajánlatot a másodikként meggyanúsított férfi ügyvédjének továbbította.

Az ügyészség szerint az ajánlattal megkeresett embernek a megállapodás szerint ötmillió forintot előre kellett volna letétként átadnia az ajánlattevő férfi ügyvédjének, míg a fennmaradó összeget a rá nézve kedvező vallomás megtétele után kellett volna kifizetnie.

A megkeresett embertől egy balatoni gyorsétteremben a másik férfi ügyvédje azzal a hivatkozással vette át az ötmillió forintot, hogy azt eljuttatja védencéhez, aki ezért cserébe törvényes jogával nem élve, más személy érdeke által meghatározottan tesz vallomást.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a három elkövetőt vesztegetés elfogadásának bűntette hatósági eljárásban gyanúja miatt, amelyet az ajánlattevő tettesként, míg a két ügyvéd bűnsegédként követett el – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.