Drámai visszavonulás

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mindennapok drámáját emeli a dráma magaslataiba a Visszavonulás című kamaradarab, a Rózsavölgyi Szalon 2017. év végi bemutatója.

„Hétköznapinak tűnhet, ám kicsit sem az. Nincs benne semmi bonyolult, mégis remekmű. Nemcsak a jövő válik félelmetessé, hanem a múlt is.” Valló Péter rendező szavai ezek, aki William Nicholson Visszavonulás című művét álmodta a Rózsavölgyi Szalon piciny színpadára. „A lehető legtragikusabb történetet dolgozza fel, amely sokaknak lehet ismerős, és ha sikerült megúszniuk, komolyan gratulálok nekik” – teszi hozzá.

Jelenetek a Visszavonulás című kamaradarabból (Fotók: Éder Vera)

A napjainkban játszódó történet az ötvenes éveiben járó feleségről és férjről szól, akik több mint három évtizede házasok. Ismerik egymás minden rezdülését, szokását, mondatát. Kapcsolatukban minden rendben lévőnek tűnik: békésnek, megszokottnak, biztonságosnak – és unalmasnak. Harminckét éves fiuk távol él tőlük, alkalmanként látogatja meg őket, és szinte már várja a szülők kérdését: mikor lesz barátnője, mikor lesz végre a szülőknek unokája… Egy ilyen vasárnapi látogatás alkalmával, amikor az anya a családi reggeli helyett a reggeli misét választja, az apa megkéri fiát: a tervezettnél csak valamivel később utazzon el, mert anyjának néhány perc múlva bejelenti: elhagyja őt. Megismerkedett valakivel, s különben is el akarja szakítani megunt házassága béklyóit.

Vajon jól dönt-e a hosszú párkapcsolatban magát elnyomottnak érző férj? Lehet-e, érdemes-e ennyi év után kilépni a múltból, a jelenből, és átlépni egy új kapcsolatba? A házasság feladása-e ez, egyfajta visszavonulás? S mi lesz az egyedül maradó feleséggel? Miként éli meg az új helyzetet a közös gyermek, s a döntése mellett mindvégig kiálló férj? Drámai szituáció, drámai feszültség. Sok helyen a valóságban – s itt és most a színpadon is.

Söptei Andrea kiválóan játssza a döbbent, párjához görcsösen ragaszkodó feleség szerepét, aki képtelen szembenézni hibáival. Rátóti Zoltán érzékenyen formálja meg a házasságában csendesen, visszafogottan élő tanárt, majd a kapcsolatából határozottan kilépni merő embert. A felnőtt fiú szerepében Porogi Ádám értőn jeleníti meg az apjához, anyjához egyaránt vonzódó fiatalt, aki szülei képében mindig maga előtt látja saját jövőképét, hisz családja maga volt az erőt adó biztonság, mely egy csapásra porlik el a szeme előtt.

„A történet mélyen a lélekben vagy a szívben játszódik, és ebben a legnehezebb az ember önfeltárulkozása – magyarázza a rendező. – Külön csodája a darabnak, hogy mérhetetlen finomság, elegancia, polgári jómodor van benne, s tisztelete a másiknak még olyan helyzetekben is, amelyekben ilyenkor sokan már konyhakést rántanak…”

A szerző, William Nicholson, angol kortárs író, akinek érzelemgazdag, felkavaró műve sikert aratott 2003-ban, a New York-i Broadway-en. (John Lithgow és Eileen Atkins alakították a házaspárt, Ben Chaplin volt a fiú.) Érdekesség, hogy az író saját szüleinek válását – valamint saját magát szőtte bele darabjába. Nicholson erről így vallott: „Gyötrelmesen fájdalmas volt látni azt a pusztítást, amit a két, harminc év alatt teljesen összenőtt élet széthasadása okozott. Kettejük között vergődtem, és csak azt vártam, mikor múlik el ez a fájdalom. Évekkel később kezembe akadt anyám szerelmes versekből összerakott gyűjteménye. Elolvastam. Minden sorában az ő fájdalma visszhangzott. Ekkor döntöttem el, hogy megírom a történetüket. Ez nem egy dokumentarista színdarab. Nem tudom, mi játszódott le a fejükben és a szívükben, de azt tudom, mi játszódott le az enyémben.”

A rendező úgy látja, a darab sikerének egyik titka, hogy bárki számára ismerősek lehetnek a színpadon hallható párbeszédek, viták és számonkérések, melyek mind részei az egymásra utaltság és az elszakadni akarás bonyolult rendszerének. Így aztán a mű egyformán érdekes lehet annak a nemzedéknek, amely még mindezek előtt áll, és annak, amely már mindezek után van.

---