Mindig az igazságot szolgáltam – I. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíró feladata az ember és az igazság szolgálata – Lábady Tamás közel negyvenkét év után, 2012 júliusában tette le végleg a talárt.

A bírói karrier összes lépcsőfokát megjárta: járásbíróból megyei bírósági bíró, majd megyei bírósági tanácselnök lett. Kilenc éven keresztül volt alkotmánybíró, az Alkotmánybíróság alelnöke, ahonnan 1999-ben a megyei bíróság tanácselnökeként visszatért Pécsre. 2003-ban a Pécsi Ítélőtábla éléről vonult nyugdíjba, jelenleg a Pázmány Péter Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatója. Változatos és gazdag pályája során polgári bíróként közel tízezer ítéletet hozott.

 

Nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját, amelynek alkalmából kollégái, tanítványai összeállítottak egy kötetet Önről, Önnek. Olvasott benne olyat, ami még Önt is meglepte?

Eleve maga a kötet is hatalmas meglepetést okozott. Tulajdonképpen ez egy német szokás, ami alapján az egyetemi tanárok kerek évfordulós születésnapjára azok a legkö­zelebbi kollégák, akikkel szakmai kapcsolatban áll, összeállítanak egy ünnepi kötetet, amelyben egy-egy tanulmánnyal és a tanulmányhoz kapcsolódó laudatioval, köszöntéssel fejezik ki az ünnepelt iránti barátságukat, tiszteletüket, a fiatalabb kollégák pedig a köszönetüket.

A 60. születésnapomra a tanítványaimtól, illetve a volt tanítványaimtól már kaptam egy kötetet, ami az európai vérkeringésben szokatlan, egyedülálló gesztus volt. Hasonlóképp megható, ahogy most, a hetvenedik születésnapomra összefogtak a kollégák, és egy több mint hatszáz oldalas kötettel ajándékoztak meg. Maga a harmincöt fős szerzőgárda is hatalmas meglepetés volt: Bíró László püspök úr, Sólyom László, Darák Péter és Zlinszky János professzor mellett akadémikusok, egyetemi oktatók írtak köszöntést és a saját tudományterületükről valamilyen cikket, tanulmányt vagy gondolatsort, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az én alkotótevékenységemhez, úgyhogy számomra ez egy nagyon értékes kötet.

Valamikor nem olyan régen arra ébredtem fel, hogy ötvenéves vagyok. Mire az elképedésemből magamhoz tértem, már hatvan voltam. Akkor elhatároztam, hogy a következő éveket egyesével fogom számolni, de mire a kettesig jutottam, elértem a hetvenet. Ez azt jelenti, hogy rendkívül aktív időszak áll mögöttem.

Közel 42 év bírói pályafutás után 2012 nyarán végleg szögre akasztotta a talárt. Hogyan értékelné néhány mondatban a bírói pályafutását, melyek voltak annak legfontosabb állomásai?

Pontosan 42 évig voltam bíró, végigjártam a jó értelemben vett bírói karrier összes grádicsát. Bírói pályám 1970. július 1-jén kezdtem mint a Siklósi Járásbíróság bírája. Járásbíróból megyei bírósági bíró, majd megyei bírósági tanácselnök lettem. 1990-ben kezdődött az alkotmánybírói időszak, amely után visszakerültem Pécsre megyei bírósági tanácselnöknek, majd kollégiumvezetőnek, és amikor 2003-ban az országgyűlés fel­állította az ítélőtáblákat mint negyedik ­bírósági fórumot, akkor a Pécsi Ítélőtábla elnöke lettem, onnan vonultam nyugdíjba. Közben kaptam egy címzetes kúriai bírói ­címet is.

Ez alatt a 42 év alatt közel tízezer ítéletet hoztam, a bírói pályát és a bírói hivatást mindig szolgálatként éltem meg. Mint polgári bíró, az emberek egymás közötti sze­mélyi és vagyoni jogvitáiban tárgyaltam. Mindig kerestem az igazságot, és megpróbáltam annak alárendelődve szolgálni az embereket. Ez egy gyönyörű hivatás. Annyira szép, hogy amikor az alkotmánybírósági mandátumom lejárt, sem tudtam elszakadni a gyakorlattól, hiába ajánlott egyszerre két egyetem is oktatói állást. Arany János a Nagyidai cigányokban írja azt a gyönyörű gondolatot, hogy „kettős úton halad az emberi élet / Az egyik a gyakorlat / a másik az elmélet”. Nekem szerencsém volt, mivel egész pályám folyamán ez a kettő koherens egységben jelent meg. A polgári jogot, amelyet oktattam és jelenleg is oktatok az egyetemen, csak a gyakorlat szempontjából tudom oktatni, hiszen a polgári jogszabály a gyakorlatban realizálódik és konkretizálódik. A közel tízezer döntésből, ítéletből álló repertoárom pedig megfelelő tápanyag arra, hogy az elméleti tudásomat, a törvények rendelkezéseit mindig a gyakorlat szempont­jából magyarázzam el a hallgatóknak.

A vezető tisztségviselő felelőssége
A kézikönyv bemutatja a legfontosabb polgári jogi szabályokat, a polgári jogi felelősség alapjait és a jogágakon átívelve, közérthetően összefoglalja a téma által érintett különböző területek szabályozását is.  További információ és megrendelés >>

Miért éppen a jogi hivatást választotta, esetleg vannak családi hagyományai?

Egyáltalán nincsenek. Eredetileg latin–irodalom szakos tanár, tehát bölcsész szerettem volna lenni. A felvételihez szükséges volt a történelem jegy is, én pedig éppen négyötödre álltam, ezért fontos volt, hogy jelesre kerekítsem. A történelemtanárunknak volt egy olyan szokása, hogy az, akinek éppen névnapja volt, jelentkezhetett, hogy akar-e felelni vagy sem.

Borzasztóan felkészültem a március 7-ei történelemórára, emlékszem, jó néhány leckével visszamenőlegesen is tanultam, majd jelentkeztem felelni. Akkor a történelem­tanárom azt mondta, hogy jó, jó, de Tamásnap decemberben van. Mire én azt válaszoltam, hogy igen, de én Aquinói Szent Tamás után tartom a névnapomat, az pedig már­­cius 7-én van. Erre azt mondta, hogy akkor gyere ki és beszélj az osztálynak Aquinói Szent Tamásról. Annyira szégyenkeztem, hogy azt el nem tudom mondani, mert azon­kívül, hogy egy középkori skolasztikus egyházatya volt, egy mukkor sem tudtam róla. Akkora egyest kaptam, amekkorát összesen nem szedtem össze a gimnáziumi éveim alatt. Mondta a tanárom, hogy kijavíthatom, ha egy hét múlva egy legalább tízperces kiselőadást tartok az osztálynak Aquinói Szent Tamásról. A szüleim az összes kleri­kális kapcsolatukat összeszedve szereztek hozzá irodalmat és én belevetettem magam Aquinói Szent Tamás munkásságába. Ez volt életem első kutatómunkája. El nem tudom mondani, mekkora élvezetet találtam ­abban, ahogy ez a középkori egyházatya a görög filozófiát és metafizikát, elsősorban Arisztotelészt összehozta a keresztény gondolkodással. De főként a jogi gondolkodása volt az, ami lenyűgözött az erkölcsi, a természeti és az emberek törvényének összehasonlításával. Például az, hogy kimondta: a magasabb rendű erkölcsi törvénybe üt­köző törvény nem is törvény. Az olyan, mint a rossz pénz, az nem pénz. Annyira megragadott, hogy a bölcsésztudományoktól elcsábított a jogtudományok felé. Tudtam, hogy az akkori jogtudomány ideológiai alapon működik és a tanulmányaimnak semmi köze nem lesz Aquinói Szent Tamáshoz, mégis úgy éreztem, hogy nekem őutána, az ő tanítását magamba szippantva jogásszá kell lennem. Első pillanattól kezdve élveztem a jogtudományokat – persze nem az ideológiai öntettel, hanem a mélységeiben, és azt meg is találtam a nagy jogász gondolkodók munkáiban. Éppen ezért a feleségemnek, akivel ötven éve boldog házasok vagyunk, folyamatos szerelmi háromszögben kell élnie, mivel rajta kívül a jogtudomány szerelmese is lettem.

Egy korábbi interjújában elmondta, hogy az egyetem elvégzése után nem tudott bíróként elhelyezkedni. Végül mikor és hogyan sikerült?

Az egyetemen summa cum laude szereztem diplomát, de valóban nem tudtam közvetlenül a bírói pályára kerülni. Mindmáig nem tudom, hogy miért nem. Amikor az egyik kerületi tanács jogi főelőadói állást hirdetett, megpályáztam és fel is vettek.

Fotó: Rózsa Zsuzsanna

Ott néhány panaszügy elintézésén túl­menően az volt a dolgom, hogy a tanácsülé­seken és végrehajtó bizottsági üléseken jegyzőkönyvet vezessek. Hát én ezeket a jegyzőkönyveket Márai stílusában írtam, ami nagyon tetszett a végrehajtó bizottság titkárának. Annyit hiányolt csak, hogy a nevek feltüntetése után hiányzik az „elvtárs”. Ettől kezdve odaírtam, hogy elvtárs, és ­aztán jöhetett Márai. Fél év után végig kellett gondolnom, hogy te Úristen, mi leszek én itt?! Vb-titkár? Vagy tanácselnök? Ettől megborzongtam. Akkor fogtam magam, bementem a megyei bíróságra és kihallgatást kértem az elnöktől azzal, hogy elmondjam neki, én márpedig a bíróságon szeretnék dolgozni. Az elnök ugyan nem fogadott, de a polgári helyettese igen. Igazi kegyelmi helyzet volt. Öt percen belül már a huszadik század eleji nagy magyar magánjogászokról ­beszélgettünk és ő teljesen el volt ájulva ­attól, hogy mennyi ismerettel rendelkezem olyan jogtudósokról, akiket az egyetemen nem is említettek. A beszélgetés során egyszer csak kivágódott az ajtó és bejött a megyei bíróság elnöke, valami aktát keresett a helyettesén. Akkor a helyettes megszólalt, hogy elnök elvtárs, engedd meg, hogy bemutassam neked ezt a fiatalembert. Úgy nyújtott kezet, hogy közben rám sem nézett. Amikor mondtam, hogy Lábady Tamás vagyok, fölkapta a fejét és azt kérdezte, hogy nem rokona-e a bonyhádi orvos? De igen, az édesapám, válaszoltam. Erre azt mondta, hogy az édesapja egyszer meggyógyított, adja be a kérelmét. Így kerültem a megyei bíróságra, ahol bírósági fogalmazó lettem, 1970. július elsejétől pedig bíró.

Mondana néhány szót a családjáról?

Már a születésem is egy külön történet. Háborús gyerek vagyok, Baján születtem. Azért ott, mert az édesanyám ragaszkodott az orvosához, aki korábban a pécsi női klinika főorvosa volt, de akkoriban már a bajai kórház főigazgatója. A születésem után néhány órá­­val, hogy megnehezítsék a németek vissza­vonulását, az amerikai és angol bombá­zók elkezdték bombázni a bajai hidat. Csak a csecsemőket vitték le az óvóhelyre, az anyáknak már nem volt hely. Édesanyám viszont nem engedett engem leválasztani magától, úgyhogy kikísértek bennünket a kórház kertjébe és anyám ott élte velem végig a poklot. Másfél órán keresztül tartott a bombázás. Rettenetes volt, de túléltük. Igazi nagycsaládba, hatodik gyermekként érkeztem, nagyon szép gyermekkorom volt. Édesapám vidéken volt orvos, egyik nővérem mellette asszisztenskedett. Amikor mind az öt testvérem kirepült otthonról, olyan magányos lettem, mint Csontváry cédrusa. A nehéz kamaszéveken túljutva egyetemista lettem, azok már újra gyönyörű évek voltak. Az érettségi után ismertem meg későbbi feleségemet, aki akkor másodikos gimnazista volt. Hihetetlen mélységgel estünk egymással szerelembe és attól kezdve éltettük ezt a szerelmet. Amikor leérettségizett, összeházasodtunk. Akkor én utolsó éves voltam az egyetemen. Ő is nagycsaládból jött, öten voltak testvérek, de az akkori kétgyermekes családmodell olyan inten­zitással hatott ránk, hogy nekünk csak két gyermekünk lett. A feleségem szeretett ­volna még gyereket, bár ezt soha nem ­merte kimondani, mert látta, hogy engem a karrier sodrása más irányba vitt. De úgy ­látszik, a nagycsaládos világ az tovább él: a lányomnál nyolc gyerek van, a fiunknál ­pedig öt, úgyhogy összesen tizenhárom unokánk van. A napokban mondta valamelyik, hogy a Nagypapa egy élő wikipédia, mert föltett vagy három kérdést a tanulásával kapcsolatban, és véletlenül mind a háromra tudtam válaszolni. A három legnagyobb unokánk már egyetemista, a legkisebbek ötévesek, ők ikrek. A könyv ünnepi átadásán is számos unoka ott volt, mosolyogtunk is, ahogy az ünnepség utáni fogadáson a büféasztalt ellepték a Lábady-gye­rekek.

Mi volt a kedvenc jogi tárgya és miért?

Amikor elkezdtem az egyetemet, bizonyos áttételes családi kapcsolat révén a jogtör­ténet-professzort már ismertem. Ő Pestről járt le és csak két napot töltött Pécsett, de mondta, ha van kedvem, ez alatt a két nap alatt segédkezzek neki a tanszéken, pél­dául, ha valamilyen könyvre van szüksége, keressem ki a regálról. Ezt nagyon élveztem. Ahogy ez a keresés során lenni szokott, rengeteg más könyvbe is belenéztem, így kezdtem a klasszikus magánjogászokat olvasni. A két jogtörténet befejezése után a professzorom azt mondta, hogy nekem gyakorló jogásznak kell lenni, ezért beszélt a polgári jog professzorával, aki fölvett magához demonstrátornak. Így kerültem kapcsolatba a polgári joggal. Abban az időben a büntetőjog és a közigazgatásjog is tele volt ideoló­giával, hiszen már azért hároméves bör­tönbüntetést lehetett kapni, ha valaki félig ittasan azt mondta a kocsmában, hogy menjenek ki az oroszok. A polgári jog volt a leginkább ideológiasemleges, és ezt első perctől kezdve nagyon szerettem. Már az egyetemi éveim alatt tudtam, hogy ha valaha belőlem bíró lesz, akkor én polgári bíró leszek.

---