EuB: Nem lehet állampolgársághoz kötni a közjegyzői tisztséget


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bíróság ítélete szerint Magyarország megsértette az EUMSZ 49. Cikkét, azzal, hogy a közjegyzői tisztség betöltéséhez kötelező feltételként írta elő a magyar állampolgárságot.


Az Európai Bizottság ebben a témában már számos kötelezettségszegési eljárást indított több tagállammal szembe, ezért a jelen ítélet meghozatala során jelentős mértékben saját esetjogára támaszkodott és döntését az esetjog alapján hozta meg, illetve az ítélet indokolását is ennek megfelelően alakította ki.

A pert megelőző eljárás

2006. október 18-án a Bizottság levelében szólította fel Magyarországot, hogy két hónapos határidőn belül terjessze elő a közjegyzői hivatás gyakorlásához Magyarországon megkövetelt állampolgársági feltételnek az EUMSZ 49. cikkel és az EUMSZ 51. cikkel való összeegyeztethetőségével kapcsolatos észrevételeit. Magyarország 2006. december 20‑i levelében adott választ erre a felszólító levélre. A Bizottság, mivel nem győzték meg Magyarország érvei, 2007. október 23‑án indokolással ellátott véleményt küldött e tagállamnak, amelyre Magyarország 2008. február 12‑i levelében válaszolt. A Bíróság 2011. május 24‑én hozott ítéletben megállapította, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlására vonatkozóan a Belga Királyságban, a Francia Köztársaságban, a Luxemburgi Nagyhercegségben, az Osztrák Köztársaságban, a Németországi Szövetségi Köztársaságban és a Görög Köztársaságban megkövetelt állampolgársági feltétel az EUMSZ 49. cikkben tiltott, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Magyarország a Bíróság előtt az első öt, fent említett tagállam oldalán avatkozott be. A Bizottság 2011. november 9‑i levelében felhívta Magyarország figyelmét a jelen ítélet előző pontjában említett ítéletekre, és felkérte annak kifejtésére, hogy ezen ítéletek alapján milyen intézkedéseket hozott vagy szándékozik hozni annak érdekében, hogy jogszabályai megfeleljenek az uniós jognak. Magyarország e levélre 2012. január 13‑i levelében válaszolt, amelyben arra hivatkozott, hogy a közjegyzők által a magyar jogrendben ellátott feladatok a Bíróság által a jelen ítélet 49. pontjában említett ítéletek alapjául szolgáló ügyekben vizsgált tevékenységektől eltérő tevékenységeket is magukban foglalnak, és e feladatok jellegüknél fogva eltérnek az említett ügyekben szereplőktől. A Bizottság, miután megvizsgálta a Magyarország által időközben a közjegyzők tevékenységére vonatkozó jogszabályaiban végzett módosításokat, arra a megállapításra jutott, hogy a kötelezettségszegés továbbra is fennáll, és így 2014. július 10‑én e tagállamnak újabb indokolással ellátott kiegészítő véleményt küldött. 2014. szeptember 18‑i levelében Magyarország választ adott e véleményre, amelyben előadta azokat az okokat, amelyekre tekintettel a Bizottság álláspontját megalapozatlannak tartja. E körülmények alapján a Bizottság a jelen kereset benyújtása mellett döntött.

[multibox]

A Bíróság álláspontja                

A Bíróság fontosnak tartotta pontosítani, hogy a Bizottság keresete a közjegyzői hivatás gyakorlásához a magyar szabályozás által előírt állampolgársági feltételnek az  EUMSZ 49. cikkben rögzített letelepedés szabadságával való összeegyeztethetőségére vonatkozik. Nem vonatkozik a kereset tehát sem a közjegyzői kar magyar jogrendbeli jogállására és szervezetére, sem pedig a közjegyzői hivatás gyakorlásának az állampolgársághoz kapcsolódó feltételektől eltérő feltételeire. Magyarország úgy érvel, hogy a közjegyzői hivatás nem tekinthető gazdasági tevékenységnek és – következésképpen – e hivatás nem tartozik az EUMSZ 49. cikk hatálya alá. Azonban a Bíróság korábban már kimondta, hogy a letelepedésnek az EUMSZ 49. cikkben rögzített szabadságát a közjegyzőkre is alkalmazni kell, ugyanis az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a visszterhes szolgáltatásnyújtást gazdasági tevékenységnek kell tekinteni, feltéve, hogy a kifejtett tevékenység valódi és tényleges, nem pedig teljesen csekély jelentőségű és járulékos jellegű. A jelen ügyben nem vitatott, hogy a magyar jogrendben a közjegyzők szabadfoglalkozású tevékenységet folytatnak, amely főtevékenységként különböző szolgáltatások díjazás ellenében való nyújtására irányul. Az EUMSZ 49. cikk célja pedig egyértelműen az, hogy valamely tagállam minden állampolgárának, aki egy másik tagállamban valamely önálló vállalkozói tevékenység gyakorlása céljából letelepszik, a belföldiekkel azonos bánásmódot biztosítson, és e cikk megtiltja a tagállami szabályozásból eredő, állampolgárságon alapuló bármilyen hátrányos megkülönböztetést, amely a letelepedés szabadságának korlátozását jelentené. A jelen ügyben a vitatott nemzeti szabályozás kizárólag a magyar állampolgárok számára tartja fenn a közjegyzői hivatás gyakorlását, így az az EUMSZ 49. cikk által főszabály szerint tiltott, állampolgárságon alapuló eltérő bánásmódot valósít meg. Magyarország mindazonáltal azzal érvelt, hogy a közjegyzői tevékenységek nem tartoznak az EUMSZ 49. cikk hatálya alá, mivel azok az EUMSZ 51. cikk első bekezdése értelmében vett, közhatalom gyakorlásában való részvételnek minősülnek. A „közhatalom gyakorlásának” a fenti rendelkezés szerinti fogalmát az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az említett rendelkezés által a letelepedési szabadság elve alól megengedett kivételek számára szabott korlátoknak a sajátos uniós jogi jellegére való tekintettel kell értelmezni annak elkerülése érdekében, hogy a Szerződésnek a letelepedés szabadsága terén való hatékony érvényesülését ne hiúsítsák meg a tagállamok által egyoldalúan hozott rendelkezések. Az Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szintén kimondja, hogy az EUMSZ 51. cikk első bekezdése a letelepedés szabadságának alapvető szabálya alóli kivételt jelent. Így ezen eltérést úgy kell értelmezni, hogy hatályát arra korlátozzák, ami feltétlenül szükséges azon érdekek védelméhez, amelyeket e rendelkezés a tagállamok részére védeni enged. Ezenkívül a Bíróság több alkalommal hangsúlyozta, hogy az EUMSZ 51. cikk első bekezdésében előírt eltérést azon tevékenységekre kell korlátozni, amelyek önmagukban véve is a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősülnek. A Bíróság egyértelműen kimondta, hogy nem tartozhatnak az EUMSZ 51. cikk első bekezdésében előírt kivételek közé bizonyos, a közfeladat gyakorlásához képest járulékos vagy előkészítő jellegű tevékenységek  A fizetési meghagyásos eljárással kapcsolatos tevékenységet illetően kétségtelen, hogy az csak a nem vitatott, esedékes pénzkövetelésekre vonatkozik. A közjegyző által kibocsátott fizetési meghagyás csak akkor válik kötelező erejűvé, ha az adós nem nyújt be ellentmondást. A közjegyző eljárása így az adós hozzájárulását feltételezi. Meg kell tehát állapítani, hogy a közjegyzőnek a fizetési meghagyás kibocsátásával kapcsolatos hatásköre, amely kizárólag a hitelező és az adós egybehangzó akaratán alapul, és az egyetértésük hiányában a követelés tárgyát illetően a bíróság rendelkezik hatáskörrel, egyáltalán nem jelent a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt. A fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelését illetően rá kell mutatni, hogy a fizetési meghagyás tárgyát képező követelés ellentmondás hiányában jogerőssé válik.  A fizetési meghagyás ilyen végrehajthatósága ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a közjegyző olyan jogkörrel rendelkezik, amely a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvétellel járna. Ugyanis, jóllehet a jogerőssé váló fizetési meghagyás végrehajthatóvá válik azáltal, hogy a közjegyző végrehajtási záradékkal látja el azt, a végrehajthatóság alapja azonban az, hogy az adós nem vitatta a végrehajtandó követelést.

A hagyatéki ügyekben ellátott feladatokat illetően ki kell emelni egyrészt, hogy a hagyatéki eljárásról szóló törvény 83. §‑ának (1) bekezdése értelmében a közjegyző csak akkor adhatja át teljes hatállyal a hagyatékot, ha az örökösök között nincs vita, másrészt, vita esetén e törvény 85. §‑ának (1) bekezdése értelmében ideiglenes hatállyal kell átadnia a hagyatékot, mivel a vitában a bíróság dönt, hagyatéki per keretében. Mivel a közjegyző ily módon az örökléssel kapcsolatban rá bízott feladatokat konszenzusos alapon, és – a felek közti vita hiányában – a bíróság hatáskörét nem érintve végzi, e feladatokat önmagukban következésképpen nem lehet a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősíteni. Ezt a következtetést nem cáfolja meg az, hogy a közjegyző – amint arra Magyarország hivatkozik – a hagyatéki tárgyalás megtartása érdekében bizonyos biztosítási és előkészítő intézkedéseket tehet, valamint különböző állami szervektől kérheti bizonyos információk közlését és bizonyos dokumentumok bemutatását. Ezen intézkedések a közjegyző azon fő feladatához képest, hogy a hagyatékot átadja, járulékos jelleggel rendelkeznek, ezért e feladat nem tekinthető a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek. A közjegyzők közjegyzői letéttel kapcsolatos tevékenységét illetően hangsúlyozni kell, hogy az nem jár döntési jogkör gyakorlásával, mivel a közjegyzők szerepe a jogszabályi feltételek betartásának ellenőrzésére korlátozódik. A magyar jogrendben a közjegyzőkre bízott hitelesítési tevékenységgel kapcsolatban meg kell említeni, hogy – amint az a közjegyzőkről szóló törvény 112. §‑ából kitűnik – az egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó okiratokat vagy azokat a megállapodásokat lehet hitelesíteni, amelyekben a felek szabadon egyeztek meg. A közjegyző közreműködése tehát a felek előzetes beleegyezését vagy akarategységét feltételezi. E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy a közjegyzőre bízott hitelesítési tevékenység önmagában nem jelent az EUMSZ 51. cikk első bekezdése értelmében vett, a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt. A Bíróság szerint az, hogy egy adott tevékenység bizonyító erejű és végrehajtható aktusok kiadásával jár, nem elegendő ahhoz, hogy e tevékenységet az EUMSZ 51. cikk első bekezdése értelmében vett közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek lehessen tekinteni. A közjegyzői okirat bizonyító erejét illetően pontosítani kell, hogy az a polgári perrendtartás által előírt bizonyítási rendszerbe tartozik. Az adott aktus törvény által előírt bizonyító ereje tehát nem gyakorol közvetlen hatást arra a kérdésre, hogy az ezen aktus kiadásával járó tevékenység önmagában a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és konkrét részvételnek minősül‑e, ahogy azt az ítélkezési gyakorlat megköveteli. Ezenkívül, ahogy az különösen a polgári perrendtartás 195. §‑ának (6) és (7) bekezdéséből kitűnik, a közokiratokkal kapcsolatban az ellenbizonyításnak továbbra is helye van. Nem állítható tehát, hogy a közjegyzői okirat bizonyító erejénél fogva feltétel nélkül kötné a bíróságot mérlegelési jogkörének gyakorlása során, mivel nem vitatott, hogy a bíróság a bírósági eljárás során begyűjtött összes tény és bizonyíték figyelembevételével, saját belátása szerint dönt. A bizonyítékok bíróság általi szabad mérlegelésének elvét egyébiránt a polgári perrendtartás 206. §‑a rögzíti. A közokirat ilyen végrehajthatósága sem jelenti azt, hogy a közjegyző a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvétellel járó jogkörrel rendelkezne. Ugyanis, noha a végrehajtási záradéknak a közokiratra történő közjegyző általi rávezetése e közokirat számára végrehajthatóságot biztosít, e végrehajthatóság a felek azon szándékán alapul, hogy valamely okiratot vagy megállapodást – miután annak törvényességét a közjegyző megvizsgálta – ilyen hatással ruházzanak fel. Egyébiránt nem vitatott, hogy a közjegyző a végrehajtási záradékoláson túlmenően a végrehajtásban semmilyen szerepet nem játszik, tehát semmilyen kényszerítő jogkörrel nem rendelkezik. Magyarországnak a 1999. június 17‑i Unibank‑ítéletre alapított érvelését illetően meg kell állapítani, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy nem az EUMSZ 51. cikk első bekezdésének, hanem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli Egyezmény 50. cikkének értelmezésére vonatkozott. E tagállamnak a 44/2001 rendelettel és a 805/2004 rendelettel kapcsolatos érvelését illetően a Bíróság korábban már kimondta, hogy ezen aktusok a valamely tagállamban végrehajtható, megkapott okiratok elismerésére irányulnak, és ennek következtében nincsenek hatással az EUMSZ 51. cikk első bekezdésének értelmezésére.

[htmlbox BDT]

Ugyanez a helyzet a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletet illetően. A közjegyző előzetes bizonyítással kapcsolatos jogkörével kapcsolatosan hangsúlyozni kell, hogy ezen eljárás célja, hogy azok a bizonyítékok, amelyek beszerzéséhez a kérelmezőnek jogi érdeke fűződik, rendelkezésre álljanak a későbbi esetleges perindítás érdekében, amely azonban már nem tartozik a közjegyző hatáskörébe. Így a közjegyzői nemperes eljárásokról szóló törvény azt írja elő, hogy nincs helye előzetes bizonyításnak, ha az ügyben polgári per vagy büntetőeljárás van folyamatban. A közjegyző előzetes bizonyítással kapcsolatos hatásköre tehát a közfeladat gyakorlásához képest járulékos vagy előkészítő jellegű tevékenységnek minősül. Ugyanez a helyzet az igazságügyi szakértő kirendelésével kapcsolatos eljárás keretében a közjegyzőre bízott feladatokat illetően is, mivel ezen eljárás akkor indul meg, ha a kérelmező számára jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges. Az előzetes bizonyításhoz hasonlóan a közjegyzői nemperes eljárásokról szóló törvény 21. §‑ának (2) bekezdése alapján az igazságügyi szakértő kirendelése sem kérhető a közjegyzőtől, ha abban a kérdésben, amelyre a szakértői véleményt az intézkedés kérelmezője be kívánja szerezni, a kérelmező által vagy ellene indított más bírósági eljárás, vagy a kérelmező ellen indított büntetőeljárás van folyamatban. A közjegyzőnek az elveszett, eltulajdonított vagy megsemmisült értékpapírok és okiratok semmissé nyilvánításával kapcsolatos jogkörét illetően hangsúlyozni kell, hogy az – ahogy Magyarország rámutat – nem jelent polgári jogi semmisséget az okirat alapját képező jogviszony tekintetében, mindössze lehetőséget teremt arra, hogy új, a korábbi értékpapírt pótló értékpapír kiállítására kerülhessen sor. A közjegyző ezen hatásköre tehát nem jár döntési jogkör gyakorlásával. E következtetést nem gyengíti az a körülmény, hogy a közjegyző – ha kérik – felhívhatja az elveszett, eltulajdonított vagy megsemmisült értékpapír alapján kifizetésre kötelezett személyt vagy szervezetet, hogy ezen értékpapír alapján ne teljesítsen kifizetést, illetőleg, hogy az időközben esedékessé váló összeget helyezze bírói letétbe. Ezen intézkedések ugyanis a közjegyzőnek a jelen ítélet előző pontjában említett fő feladatához képest járulékos és nélkülözhetetlen jellegűek. A bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésével kapcsolatosan gyakorolt tevékenységeket illetően hangsúlyozni kell, hogy a közjegyzői nemperes eljárásokról szóló törvény 36/A–36/D. §‑a értelmében a közjegyző csak abban az esetben jogosult megszüntetni a bejegyzett élettársi kapcsolatot, ha azt a két élettárs befolyásmentesen, közösen kéri, egyik bejegyzett élettársnak sincs olyan gyermeke, akinek tartására az élettársak közösen kötelezettek, és a bejegyzett élettársak az őket egymással szemben terhelő, jogszabályon alapuló tartás, a közös lakás használata, valamint az élettársi közös vagyon megosztása kérdésében megegyeztek, az egyéb esetek elbírálása pedig a bíróságok hatáskörébe tartozik. Ezért meg kell állapítani, hogy a közjegyzőnek a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésével kapcsolatos hatásköre, amely kizárólag a felek akaratán alapul – és nem érinti a bíróság hatáskörét a felek egyetértésének hiányában –, egyáltalán nem jelent a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt. Az információknak az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába, valamint a házassági és az élettársi vagyonjogi szerződések országos nyilvántartásába való bejegyzését illetően a Bíróság korábban már kimondta, hogy az okiratok nyilvánosságára vonatkozó intézkedésekhez kapcsolódó tevékenységek nem jelentik a közjegyzőnek a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételét. A jogutódnak a hitelbiztosítéki nyilvántartásba nyilatkozatot tevő természetes személy halála vagy jogi személy megszűnése esetén történő megállapítását, valamint az okirat, pénz, értéktárgy és értékpapír közjegyző általi őrzését illetően meg kell állapítani, hogy Magyarország egyetlen különös érvet sem terjesztett elő annak bizonyítása céljából, hogy az ilyen tevékenységek az EUMSZ 51. cikk első bekezdése értelmében vett közhatalom gyakorlásához kapcsolódnak. Magyarország maga is elismerte, hogy az okiratok elektronikus letéti tárban való elhelyezése nem jelent az e rendelkezés értelmében vett közhatalom gyakorlásában való részvételt.

Végül a közjegyzőknek a magyar jog szerinti sajátos jogállására vonatkozóan elegendő arra emlékeztetni, hogy a szóban forgó, önmagukban vett tevékenységek jellegére tekintettel, nem pedig magának e jogállásnak a fényében kell megvizsgálni azt, hogy e tevékenységek az EUMSZ 51. cikk első bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartoznak‑e.

A Bíróság döntése

A Bíróság megállapította, hogy a magyar jogrendnek a második indokolással ellátott kiegészítő véleményben szabott határidő lejártának napján fennálló állapota szerint meghatározott közjegyzői tevékenységek az EUMSZ 51. cikk első bekezdése értelmében nem jelentenek a közhatalom gyakorlásában való részvételt. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlására vonatkozóan a magyar szabályozásban előírt állampolgársági feltétel az EUMSZ 49. cikkben tiltott, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül. A fentire tekintettel az EuB kimondta, hogy a Bizottság keresete megalapozott. és Magyarország – mivel a közjegyzői hivatás gyakorlását állampolgársági feltételhez kötötte – nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkből eredő kötelezettségeit.

(curia.europa.eu)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.